Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Életünk Protivínben

A felesége cseh nő volt. De az nem számított. Ő német származású, ez éppen elég ok volt arra, hogy lefogják. Sikerült megszöknie. Režábek elbújtatta. Amikor megszűnt az üldözés, előjött és azóta hálából Režábeket szolgálja. Egy a sorsom Frantóval. Magyar és német üldözött. Mindketten a politika áldozatai vagyunk. Pedig mi nem politizáltunk. Dolgoztunk reggeltől estig. Bűnhődnünk kell azért, mert magyar és német édesanya szült bennünket. Én is elbeszéltem Frantónak, hogyan kerültem ide a családommal. De nemcsak mi, hanem minden magyar. Elárultam neki a titkos tervemet, hogy innen haza akarunk menni minél hamarébb. Csak még nem tudom, hogyan valósítsam meg, mert ha engedély nélkül távozunk, akkor a csendőrökkel visszahozatnak. Franto azt javasolta, hogy beszéljem ezt meg a panyival, azaz a gazdasszonnyal. Ha ő a hatóságnak nem jelenti, hogy elmentem, akkor nem keres senki. Most már tudtam, hogy Franto az én emberem. Segíteni fog a tervem megvalósításában. Egy nap munka után bekopogtattam a gazdasszonyhoz. Kérleltem, hogy engedjen el, ne jelentsen fel. A családommal együtt haza akarok menni a falumba. Nekem is van földem, házam, jószágom, mi kényszerűségből vagyunk itt. A panyi gondolkozott egy kicsit. Nekem az volt az érzésem, mintha már várt volna erre a találkozásra. Nem volt meglepődve. Jóságos kék szemeivel szánakozva nézett rám. Ó nem bánja, ha el86