Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Szolgasorsunk elkezdődik

melléképülettel. Az egyikre rámutatott, hogy ez lesz a mi lakóházunk. Az épület közel volt az istállókhoz. Takarmány tárolására, a disznók ételének előkészítésére, répaszeletelésre, darálásra meg hasonlókra használhatták. Valaha padló volt benne, de most már a deszkák elkorhadtak a nedvességtől, a falakról körben a vakolat lehullott. A padló és a fal találkozásánál számtalan egérlyuk. Igazi egérkaszárnya volt ez a gazdasági épület. Úgy szaladoztak az egerek, mint hangyák a bolyban. És most ez lesz az otthonunk. Nem zúgolódtunk. Örültünk, hogy végre fedél lesz a fejünk fölött. Első dolgom volt a sparheltot beállítani. A törött asztallábakat felaprítottam, és begyújtottam. Az asszonyok a szemetet kiseperték. A fekvőhelyet elkészítettük úgy, ahogy lehetett, a helyiséget berendeztük. Itt lakunk öten, ki tudja, meddig. A fáradtságtól hamar elaludtunk. Szörnyű volt az első álmom ebben az odúban. Láttam a házamat Lévárton. Égig érő lánggal ég. Az istállóm és a csűröm is. A lovaim és teheneim bőgnek kínjukban. Felriadtam. Csupa veríték voltam. Szerencsére, csak a sparheltban lobogott a tűz. De a baljós álom hosszú ideig gyötört. A feleségem korán reggel felkelt. Amire felöltözött, már jött érte a gazda. Elvezette a tehénistállóba. Tíz tehén várt rá. Amikor az utolsót is megfejte, az ujjaib.an már nem volt erő. A bögrét alig tudta 47