Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

A kegyetlen út

Fogadd el a szenvedés poharát, Ez szépíti mennyei koronád. Krisztus is tűrt, hogy úttörőd legyen, Nyugodjál meg az égi végzeten. Lélekben mindannyian megkönnyebbültünk. Nagyon kellett a lelki nyugalom. Most hogy már egyre távolabb kerültünk az otthonunktól, a feszültség fokozódott bennünk. Nemcsak azért, hogy mi lesz velünk, hanem a pillanatnyi körülmények miatt is. Napok óta nem mosdunk, ülve alszunk. Sokan a padok között a padlón ülnek, mert nincs elég hely. Szörnyű bűz árad a vécéből. Öblítővíz nincs. Hiába is lenne, mert a lefolyócsőbe belefagyott a piszok. Tiszta hányadék az egész. A kupé kezd olyanná válni, mint egy istálló. Akik a katonai konyha ételéből ettek, hasmenést kaptak. Az ilyenekkel pálinkát itattunk. A gyerekeknek italt nem adhattunk, csak szorongva vártuk, hogy elmúljon a hascsikaródásuk. Aggódva lestük, nem lázasodnak-e be. Mi lenne itt velük? Nincs orvos, nincs gyógyszer. A szerelvényen csak a csendőrök és hivatalnokok vannak, akiknek el kell számolni velünk, mint a hajcsároknak, amikor az állatokat a vágóhídra hajtják. Ha a juhok közül elhullik egy-kettő, nem nagy veszteség. Egy-két magyar, mit számít az, marad még éppen elég. Újabb megpróbáltatás várt ránk a Česká Třebová felé vezető úton. Már Olomoucnál kezdő39