Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

A kegyetlen út

A KEGYETLEN ÜT Az előttünk álló ismeretlen útról csak annyit tudtunk, hogy Csehországba vezet. Már a kupéban ültünk, amikor eszembe jutott, hogy a fáról, amit ősszel az erdőből az udvarra hordtam - volt vagy száz mázsa - nem tudtam intézkedni, az átvételi jegyzéken sem szerepel. Hát azért küszködtem én, hogy majd az ingyenélők széthordják? De jó lenne még valahogy értékesíteni! Bemegyek Bockó Sándor bácsihoz - gondoltam a Centrál vendéglőbe. Ott biztos szükség van fára. Olcsón odaadom. Igaz, Bockóval már volt egy kis nézeteltérésem. Megpróbálom, hátha sikerül. Az indulásig bőven van idő, nyugtatott meg egy vasutas. Megfogtam a kisfiam kezét és elindultunk a Centrálba. A dolog rosszul kezdődött, mert Sándor bácsi nem volt a vendéglőben. A pénztárnál a felesége ült. Ő nagyon jó asszony volt. Nem szép, sőt, csúnya volt, de nemes lélek lakozott a testében. Amikor meglátott bennünket, sírva fakadt. Ölelgette, csókolgatta a kisfiamat, úgy sajnálta. Lajoskám, Lajoskám - így mondta nekem -, hát nem tudta magát kimenteni? Az első emberséges szó szlovák embertől a 34