Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Újra otthon

Megrettentek, hogy jönnek vissza a magyarok, nekik meg innen menni kell. A faluban maradt magyarok meg azért hanyagolták el a szántást-vetést, mert ők az elhurcolástól féltek. így azután gaz és bogáncs verte fel a lévárti határt. A földemet nem művelhettem. Az hivatalosan Rejdovjáné volt. Nekem csak akkor lesz űjra gazdaságom, ha ő elkotródik innen. Van ugyan egy tehenem, amit az elhurcolások előtt egy Bruszik nevű dereski embernek adtam oda, hogy ha egy évig nem térnék vissza, akkor az övé lesz. Az egy év még nem telt el. Most még nem kérem vissza, hadd legyen nála az idő lejártáig. Nem gondoltam, hogy bírósági ügy lesz belőle. Azt állította, hogy megvette tőlem az állatot. De bizonyítani nem tudta és én visszakaptam a tehénkémet. Addig barátságban voltam Bruszik Marcival. Most az emberi tisztességében csalódtam. Mivel se földem, se állatom nem volt, a családom megélhetéséről pedig gondoskodnom kellett, elmentem segédmunkásnak az útépítéshez. Kezdték építeni Ratkó-Nyustya között az országutat. Szeptember már a burdai hegyek alatt talált. Ott törtem a követ sok földönfutó társammal. Főleg magyarok és cigányok végezték a nehéz földmunkát és kőtörést. Ott voltak azok a kövi cigányok is, akik egyszer falumunkán az én kezem alatt dolgoztak. Nem is csodálkoztak, amikor 117