Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Jaczkó Olga: Káin

82 volt? Neki meg csak jó lesz ; nem viszik a börtönbe, hanem a bolondok kórházába, ahová úgyis szerettük volna beadni, ha lett volna miből. . . Légy eszeden, ne dobd el az Isten segítségét! András megszegte a nyakát és ment. Az asszony ott csörgött minden lépése után, mint a meglazult patkó a csizma sarkán. A községházán akkor cihelődtek a csendőrök Palival. Állt a fegyverek között, mint valami elhajított^ és fennakadt, rongyos, maszatos bugyor. — Őrsvezető úr kérem, — állott a csendőrök elé András — nem a A felesége figyelmeztetően zörrentett mögötte a hangjával. — Nem a kartam, nem akar tam a testvérem ellen vallani Az asszony észrevétlenül belebökött. — De a Pali volt láttam ! Az összeomlott zsákember, Pali, váratlanul egyenesre rándult, s zavaros, mindig bamba szemei, mintha új szemekként pattantak volna elő félszegen összekotyvadt lényéből, olyan világosan és értelmesen néztek. S a szava teméntelen érzést pengetett ki, amikor ezt az egyetlen-egy szót mondta : — Testvér! . . . Azután összeomlott újra. Golyvája dagadozva rángott a nyakán, mintha magába fullasztotta volna az egy pillanatra tiszta Öntudatra ébredt embert, nem hagyva vissza csak a puffadt, ködbekevert-agyú, bamba fél-állatot. . . Az asszony sóhaj osan, megkönnyebülten lihegve vezette haza a kihallgatás után Andrást. Suttogó, boldog szavakkal kellette előtte a kenyeret, amelyből nagyobbakat lehet majd most harapni, hogy nem lesz otthon a katlan-bendőjű Pali! ... De András nehéz volt, minduntalan nekikoccant tántorgó testével a könnyedén billegő