Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Jaczkó Olga: Káin

8i fog megszólalni soha többé, mert a vágás nyomán kipörcent agyának egy parányi darabkája, éppen az, amelyiken a beszéd lakott. Hihetetlen, hogy azon a pelyva közé freccsent kicsi, zsírszerű darabkán ottmaradt minden okos és vidám szó, amelylyel Répás Péter olyan jól tudta tartani az embereket ! De úgy kellett lenni, mert bármi tiszta szemmel is nézett mindenkire a beteg, — ivott aludttejet, meg bort is — másnap estére mégis a nélkül halt meg, hogy egy értelmes hangot adott volna . . . Gorza András azt vallotta jegyzőkönyvbe, hogy reggel kerítésnek való lécekért járt az erdőben, íme, itt a baltája, még mindig ragadós a fiatal, kivágott nyírfák nedvétől ! ... S egynéhány nyírfaág is ott fehérlett az udvarra lökve. Hát akkor ... az öccsét látta-e Répáséknál ólálkodni? Mert hiszen Pali azt állítja, hogy a bátyja látta, amikor ő a dohányzacskót meglelte! András rámondta, hogy csakugyan látta Palit a Répás csűrje alatt pipázni, de hogy mi volt a csűrben, arról csak akkor tudott, mikor az emberek már széltében beszélték ... A csűrben ott volt a véres balta is, amely kitépte Répás fejéből a beszéd gyökerét. — Mit titkoljam? — mondotta András — a mi házunkból való az a balta. De hogy Pali vitte-e el, vagy más valaki, azt már nem mondhatom meg ! . . . O estére már otthon vacsorázott. De nem ízlett neki az étel és ismételten eltolta a tálat, amikor eléje kínálta a felesége. — Andris, — tapogatta a baját az asszony — talán nem Pali volt? Csak ellóbálta a fejét, hogy nem és indult újra a csendőrök elé. Az asszony az útjába pattant. A szeme hidegen, metszően villogott, mint az élettelen késpenge, mely részvétlenül vagdalkozik. — Légy eszeden, — súgta intőén Andrásnak — mit segít nekünk, ha megmondod, hogy — más Szlovenszkói magyar elbeszélők. 6