Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Jaczkó Olga: Káin

78 népet, szétriasztotta a majorságot, összezúzta a pitvarban a cserépkorsót, vagy a kertben a kiserkedt zöld hagymaszárat. Hogyan lehetne szabadulni tőle? . . . Az Isten sem akart segíteni! . . . Hány ember múlott már el gyengébb görcsök alatt is, mint amilyenek őt szokták hánytorgatni az utca sarában, de ő mindig feltápászkodott az eset után és kenyeret meg dohányt akart volna! ... A sógornői undorodva, gyermekeiket féltve áskálódtak ellene és elpörölték sóra vagy cukorra a félkoronákat, amelyeket az anyja dohányszerzés céljaira akart a markába kedveskedni. így lettek túl egynéhány fogas telen, reménykedtek bele egy új tavaszba. Pali nem remélt, ő nem ismerte a pillanaton-túli fogalmakat. Ő csak azt tudta, hogy nem dohányozhat. Rágta, nyálazta az üres pipa csutoráját, mint az ártányok a tavaszi legelőn a bükkmakk héját, amelyből még az ősszel kivájták a belet. Növő nyugtalanságában már éjjel is belekódorgott az erdőbe és egészen bolond dolgokat müveit. Megindult-nedvű fákat csapolt meg a fejszéje élével, köveket pozdorjázott szét a fokával, mindenre ráförmedve : — Kiverem a pipát a pofádból, ha nem adsz belőle egy húzást ! . . Lágyult, borongó reggelek járták, a nap nehézkesen kecmeredett ki az esőfelhőkből és úgy mállott szét az égen a fénye, mint a szétloccsantott záptojás sárgája. Sánta Répás Péternek tetszett a vizenyős május. Átpuhul a föld, ki lehet ültetni a káposzta-palántákat. Ázott földben jó üreg tágul a gyökereknek, a kiszakítástól elfáradt száracskák-levélkék jobban kipihenik a borongásban az átültetés bántalmait, mint a rekkenő napokon... Maga után sürgetve nehézkes műlábát, igyekezett az igazival a csűr mögötti kertbe. Ott bedugta az ujját a földbe. Jó! . . . Szinte összefolyt az ujjahagyta lyukban a