Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Ásgúthy Erzsébet: Megszólalt a gyerek

29 mán hosszú csíkokban fehérlett az áhítozott liszt, s durva bakancsok gázoltak a gondosan rejtegetett drága kincsben. Aranymedáliás, komoly népfelkelők fején három-négy lengőtollas női kalap lejtett bizarr táncot és megfizethetetlen selymekbe botladozott a lábuk. Revolverekkel lövöldöztek az ég felé és egymás szívének estek a bajonettel egy felibe tört esernyő miatt. Könnyelműen elhajigált gránátok puffantak, sebesültek hörgése, üvegcsörömpölés, részeg rikoltozás kavargott körülötte. És a fejvesztett tombolásban — mint a kloákák józan patkánya — surrant a kültelkek szennyes söpredéke, targoncákon szállítva el a rablott holmit. Az asszony csak nézett kitágult szemmel. Az alkoholgőzös levegőben trágár szavak repkedtek felé. Belelöktek, a falhoz szorították, de nem mozdult helyéről, mintha látomást látna. Mi ez? Mi ez itt? Hát lehetséges ez? Egyik napról a másikra? Tegnap még őszi esőt permetező csend volt, örömünnep készült a világon, babáját átölelve éneklő baka sétált az esti korzón s egy éjszaka alatt egy vonatrakomány átvonuló métely ilyen poklot gyújt? . . . Könny perdült a szeméből. Haza! Jaj, hazamenni ! Nem látni semmit ebből a szörnyűségből ! Már fordult is volna vissza, mikor a főutca felső végéről gyors egymásutánban sűrű lövések hallatszottak. Egy újabb csapat tiszt kivont karddal futva közeledett a város közepe felé. Éles vezényszavak pattogtak s hangjuk már messziről mint józan korbácsütés sújtott. Alig voltak néhányan, de rettenés nélkül vállalták az őrjöngő tömeg megfékezését. Ám érvelő szó és szigorú parancs nem használt már az izgatott, izgalmától megmámorosodott tömegnek. Fegyverre volt szükség és gyors cselek-