Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Ásgúthy Erzsébet: Megszólalt a gyerek

28 Mindenki menjen haza, nem szabad az utcákon tartózkodni — s erélyesen terelték maguk előtt a dűlöngöző, részeg csürhét. Az egész utca szélességét elfoglalták, s az asszonynak félre kellett állni. Ebben a percben valamelyik kitört a sorból s el akart futni. Lövés dördült s a katona egyet fordulva maga körül már el is nyúlt a sárban. A golyó hajszálnyira süvített az asszony füle mellett, s az ura rémülten rántotta egy kapu alá. Ott várták meg, míg a csorda elvonult. — Látod, — mondta felindultan — egy perc alatt véged lehetett volna. Na, most már aztán gyere vissza — s azzal karonfogva magával húzta. — De hát mi ez? ... mi volt ez? . . . nem értek ebből semmit . . . hát ezt lehet? csak így? . . . — nézett körül eszelősen az asszony — én látni akarom, hogy mi történik... — s kiszakítva magát, a város felé rohant. Részeg katonák jöttek vele szembe, batyukkal cipekedő gyanús alakok, kócos, ittas némberek, nem törődött velük, csak futott, futott. . . Látni akarta, milyen földrengés mozgatja, milyen ige vadítja őket. Kint a főutcán aztán gyökeret vert a lába. Levegő után kapkodva dőlt neki egy ház falának. Mintha lidérces álom nyűgözte volna, úgy meredt tágranyílt szemmel a felszabadult és korlátokat döntő, féknélküli szabadság torz élőképeire. Lármás, felingerült tömeg kavargott utcahosszat. Összevissza kiáltozás hallatszott a bábeli zűrzavarban. Öklök emelkedtek, fenyegető szavak kavarogtak. Bevert ablakok, kidöntött kapuk nyiltak a házakon. A boltok felszaggatott redőnyei mint tátongó sebek meredeztek kifosztott belsejükkel az utca felé. A sarki likőrgyár szétvert hordóiból patakokban folyt a szesz. Hasonfekve itták, vagy nagyokat horkolva nyúltak el benne a front lerészegedett hősei. Felhasított zsákok nyo-