Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Ásgúthy Erzsébet: Megszólalt a gyerek

27 A szürke párás reggelen úgy hatott ide a város titokzatos, mozgó zaja, mint valami gátját áttörő áradat elfojtott dübörgése. Meglehetősen kívül laktak, a hegy alatt, a csendes kis város egy félreeső mellékutcájában. S most úgy érezte magát az asszony, mintha ittfelejtették volna. Az események hegynek fel szaladnak a város szíve felé, s ő csak nézi és lemarad róluk. Hirtelen visszakapta a fejét. — Megyek én is — szólt. — Hallod, mit mondanak? Hátha jut nekünk is valami — s azzal már kapkodta magára a holmiját. Csak úgy hálóingre rá a kabátját, félig fűzve a cipőjét s már szaladt is ki a többiek után. — Megállj csak, hát hova mégy? — futott utána értetlenül az ura — ejnye, de szeles vagy, hogy lehet így kimenni? ... — de az asszony akkorára már messze járt. Az utca végén érte csak utói. — Gyere hamar, — integetett izgatottan feléje — nézd csak, — mutatott egy közeledő csoportra — zsákokkal, batyukkal cipekednek, jaj, marad-e még nekünk valami? . . . — Csak nem akarsz tán közéjük állni? — fakadt ki az ura — nem engedem, hogy . . . — De ha ma ingyen adnak mindent, mert vége a háborúnak — vágott szavába az asszony, s titokban máris elhatározta, hogy legalább a szomszédoktól vesz majd át egyetmást. Ezalatt egész közelükbe ért a hegyről ordítva, lökdösődve alázúduló, tántorgó csoport. Civilek, katonák, férfiak, nők vegyesen. Az asszony már indult is feléjük, hogy kifaggassa őket, mi történik odabent a városban, de valaki hirtelen rákiáltott s félrelökte. Ekkor vette észre, hogy a csoport mögött négy-öt katonatiszt felhúzott revolverrel, kivont karddal. — Félre ! Félre innen ! — kiáltotta az egyik. —