Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Zerdahelyi József: Csalfa

CSALFA. írta : ZERDAHELYI JÓZSEF. I. Egy szürke meg egy fekete volt a lengyelszekér elé fogva, mikor Leteczky Dénes a sógora udvarháza elé hajtatott. A ház, a sárgára meszelt szabályos gömöri kúria ránézett az udvarró Ott is leghamarabb az istállón akadt meg a szeme. Lovak voltak az istállóban. Sárgák, mert a gazda csak ilyet tartott, ezt szerette. A számuk gyakran változott, most tizenheten voltak a lovak. Dini — így szólították a cimborái — mindig benézett elébb hozzájuk. Mert hogy lóval élt ő is, aztán meg a két sógor örökké azon törte a fejét, hogyan húzhatná be a másikat valami lóval. — így volt ez régi időtől óta — mondották a gömöri palóc urak. Ahogy végig mustrálta a sárgákat, nagy csodálkozásba esett, hogy a tizenhat sárga végében egy bolond nagy fekete húzogatta a szénát a rácsból. A mokány sárgák csak olyanok voltak mellette, mint egy-egy macska. Sokáig állott mögötte, nem tudott betelni vele, de nem mutatta, csak úgy félszemmel pislogott rá és ezer dolga akadt. A pipáját piszkálta, szeleitette, a nadrágján igazított egyet, csakhogy meggusztálhassa töviről hegyire. Tetszett neki, mert hogy ő a feketét szerette, no meg a szürkét és abból is a fehéret. Pedig sok baj van a szürkével. Mosdatni kell azt szappannal, fürdetni, mint valami