Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

T. Zsadányi Mária: A félreértett igazság

227 Gyanús lett Nagy Péterék háza mindenkinek és a hír elért a csendőrök fülébe is. Most ott ültek a vén körtefa alatt és beszédbe kezdtek az öreggel. — Bácsikám . . . Nem látott maga egy barna bőrtárcát? ... Az úton valahol? . . . Az öreg nem hagyta tovább beszélni. — De bizony ... én találtam meg . . . barna volt . . . gombja volt. . . A két csendőr az öreg válla fölött Összevillantotta a szemét. Mohón bugyborékolt belőlük a szó. Egyszerre beszéltek. — . . . Hol? . . . Mikor? . . . Az öreg konok egykedvűséggel nézte a magasan keringő fecskéket. — Akkor vót még, amikor az iskolába jártam . .. A két csendőr leeresztette az állát és egyszerre álltak fel a padról. Az öregebb odaszólt a fiatalabbnak. — Menjünk, komám, nincs itt kivel beszélni... Az öreg meg csak nevetett befelé, ahogy utánuk nézett.