Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

T. Zsadányi Mária: A félreértett igazság

A FÉLREÉRTETT IGAZSÁG. írta : T. ZSADÁNYI MÁRIA. — Ejnye, már meg itt lábatlankodik kend? A fiatal asszony, Nagy Péterné ripakodott így az apósára, ahogy kifordult a konyha ajtaján az üres vödörrel, amelynek csak az alján langyosodott a maradék víz. Ezt akarta kiloccsantani az udvar földjére. Jó, hogy észrevette, hogy apósa ott aprózta a lépést, mert még a nyakába zúdította volna. Az öreg a menye szavára még mélyebben kapta válla közé a fejét és gyerekes tipegéssel szaporázta a lépést. Szemében a gyermekek ártatlansága pislákolt. Öreges pöszmögéssel tagolta a szavakat. — Megyek mán, de az utatokban vagyok mindenfelé. A többit nem mondta, pedig talán megkönynyebbült volna életének terhe, ha elmondhatta volna. Erősen éltek még benne a régen elszakadt napok. Amikor még minden az övé volt. A ház, a földek, a jószág. Akkor még így kedves, úgy édes jó apám volt a fiának is, a menyének is. A szavak mézes csurgásával hízelegték körül, és azóta kikopott alóla a föld, a ház és a jószág is. öreg napjaira, mert többet nem remélhettek tőle, már csak teher maradt mindenkinek. Az egyik sarokból a másikba hajigálták, mint az ócska lomot. Keservesen nehéz lett az élete, a mézes szavak helyett lelket gyilkoló ripakodások repültek feléje. Sötét lett az élete, de mint két gyönge mécses ott vüágított előtte a két kis unoka tiszta