Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Tamás Mihály: Útitársak

214 zárja az ajtót, akkor egy . . . tökfilkó, mert nem törődik az egészségével. Az öregúr szemére húzta a kalapját, jó volt nézni azt a párnás barna kezet. — Valószínűnek tartom, hogy kettőnk közül ön a tökfilkó . . . tanár úr. Ez jobban is hangzik ígyA fiatalember nem bírta tovább tartani a nevetést, így hát jobbnak látta kilépni a folyosóra. Bent csönd lett, az öregúr újságot vett elő a belső zsebéből és közben egyre mormogta magának : — Tanár úr tökfilkó . . . tanár úr tökfilkó ... A tanár is könyvet vett elő, Thackeray Hiúság Vásárát. Himbálózva futott a vonat, szép őszi este futott a vonat elébe, az elröppenő falvak apró fényeket pötyögtettek már a horizontra. A fiatalember leeresztette a folyosó ablakát, arcát nekivetette a vonat lihegő repülésének és nagyokat szippantott a hűs estéből. Prága még messze van, ő itt újságíró, vidéki kis újságíró, azért megy Prágába, hogy ott elhelyezkedjék valamiképpen. Hátha sikerül, nem lehet tudni. Mindenesetre megpróbálja, ľ Ű j hely közeledett, lassított a vonat és a fiatalember, ahogy meglátta a vonatra váró utasok tömegét, ösztönösen húzta fel az ablakot, mintha ezt is el akarná zárni előlük és az ajtó kilincséhez nyúlt. A vonat már megállt, az utasok már jöttek, az ajtó nem engedett. Az ajtó zárva volt. A fiatalember idegesen kopogott az ajtó üvegén, a függöny kicsit félrebillent, de csak egy kicsikét, a tanár sárga arca nézett ki rajta. — Ja, vagy ön az? . . . Kinyitotta az ajtót és ahogy a fiatalember belépett, sietve zárta vissza és a függönyt is megigazította. Nem történt semmi baj, az utasok széjjelfolytak a kocsikban, volt még egy-két kilincs-