Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Tamás Mihály: Útitársak

21 2 amikor egy fiatalember nézett be megint az ajtón, de ez már benyitott. Magas, erős fiatalember, kicsi műbőrtáska volt vele, de a műbőrtáskán igazi vitorla vászonhuzat volt. Bozontos fekete üstöke volt a fiatalembernek, villogó kék szeme és a szája piros volt és keskeny, mint egy finom szelet gránátalma. A táskát feldobta a polcra, kabátját az ablakhoz akasztotta és végignézett az öregúron. — Kérem, ez nemdohányzó. Az öregúr mélyet szippantott a szivarból. Ez már a második Rahótól és ő Prágáig csak öt szivart szánt, kincs volt neki minden kis gomolyag a füstjéből. — Tudom . . . A fiatalember mereven nézett az öregúrra. Az öregúr arcát sok finom hajszálér fonta be és pirosbarna volt, de a halántéka körül fehér és színtelen volt a bőre, mint a pincében hajtott krumpli. Látszott, hogy többet van kalap a fején, mint nincsen. — Kérem, ez nemdohányzó. — Tudom. És újra szippantott, mélyet, tüdőre és ahogy kieresztette a füstöt, az úgy ömlött széjjel, mint a láva. Jött a kalauz, mire az öregúr felállt és sietve ment ki a folyosóra. Királyházán már kidobta az ablakon az elszívott szivar csutkáját, de nem volt kedve visszamenni, nézte azt, ami kívül maradt a vonaton, az elfutó egyhangú mezőket. Csapon visszatért a fülkébe, mert közeledett a veszély ; alacsony, sovány kis emberke törekedett fel a lépcsőn, kopott szürke kabát volt rajta, az arca sárga volt és huszonöt esztendő megszokott zsarnoksága virágzott a szemében. Tanár volt. Az öregúr becsukta belülről az ajtót, a függönyt is ráhúzta az üvegre és a fiatalember megértő helyesléssel nézte ezt az ablak mellől. De hiába volt minden, a sovány kis tanár csökönyös volt, addig