Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szombathy Viktor: Még vasárnap délután

204 kör. Ám Erzsók egyre nyugtalanabb lett s megkísérelte azt, hogy a beszélgetésbe belevonja Johannt is, csakhogy Johann nem tudott jól magyarul, Péterné pedig Johannt nem értette meg. így aztán Johannak csak a szemei mozogtak. Végre felállt s csak úgy mellékesen kérdezte meg Johannt, nem jönne-e ki vele, hogy átkísérje a pallókon. Johann fel is állott nehézkesen, látszott rajta, hogy akár maradna is, végül mégis kiballagott Erzsók után. A család magára maradt. Péterné rendberakott mindent illendően, megöntözgette a muskátlikat is, aztán mosóteknőt szerzett s vizet melegített. Péter bámulva nézte : — Most, vasárnap? Péterné, akit közönségesen Rózáinak hittak, mentegetőzve mondta : — Csak egy kicsit, éppen hogy . . . Azzal nekigyürközött s máris szappanozni kezdett. Párás vízgőz ülepedett le a kis ablakra, a gyerek a most tanult betűket írta belé, körmével. Kinn a köd esővé gyűrődzött s lassú, szürke eső kezdett hullani, olyan finoman, mint a szakadt selyemfonál. Péter pipára gyújtott s végigheveredett az ágyon : — Beszélj — mondta. Rozál folytatta tehát a mondókát. Olyan kedvesen csurogtak az ajkáról a szavak, hogy az embernek el kellett felejteni a kinti rossz időt, azt hihette, hogy verőfényes vasárnap délután ragyog az ablakon keresztül. Mi mindent beszélt, talán maga Péter sem jegyezte meg. Nem a fülével hallgatta az asszonyt, hanem a szívével ; itta, szívta ezt a csacsogást, a mindenről-mindenbeszédet, a falu üzenetét a felesége lelkén keresztül. Sok mondókája volt Rózáinak az öregszülékről, a gyerekekről, az iskoláról és a szomszéd telepesekről, a komáromi kikötőről és a folyó szabályozásáról. Foly-