Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szombathy Viktor: Még vasárnap délután

202 — Szép kellemes ez a vasárnap ! — terül el elégedetten asztala mellett Péter, a derék kormányos. — Itt benn szép, — nyugtázza az asszony — mert kinn csúnya és ködös, nem embernek való. Johann, a legény, nem szól semmit, szeme annál nagyobb köröket forgat. Azt veszi észre, hogy ez az asszony milyen csinos még : melegnézésű két szeme vidáman ragyog, sötétszőke haja divatosan rövidre van nyírva s alul multheti hullámok göndörödnek a hajban, a karja erős, az alakja formás s nagyon jól fest a lábán a pirossarkú papucs, amit rögtön felhúzott ura örömére. Teli van ezzel az asszonynyal az egész fülke, s ha rajta kívül nem volna más itt, akkor sem hiányoznék senki. . . Péter egy pillantással észreveszi, hogy Johann ráfordította kerek két látókáját az asszonyra, de nem szól semmit, még tetszik is neki egy kicsit. Az asszony azonban — s ez szinte csodálatos, hiszen nő volt — nem vette észre Johann tág szemeit, hanem egyre forgolódott az ura körül, tett-vett, edényt mosott el s bizony, hiába meredt utána Johann, csak az ura volt az asszonynak minden gondja. Most nyílt az ajtó s a párkányi asszony, Erzsók lépett be. Erzsók csak szertepillantott a szobában s máris elkapott egy pillantást, amit Johann még mindig Péternére tűzött. Ismerte már ezeket a pillantásokat Erzsók, magán is tapasztalhatta már, de nem szólt semmit. Kezet fogott Péternével, megsimogatta a gyerekek fejét s a hírek felől érdeklődött, amelyeket Péterné a szárazföldről hozott. Tudott Péterné éppen eleget, hiszen egy föld ez a Csallóköz s a MátyusfÖlde, ami az alsó végén történik, híre megy annak a felső szélére is. Péterné tehát beszélt sebesen, az osztrák Péternét nézte, Erzsók asszony pedig Johannt. Péter a gyerekeken ültetgette tekintete virágait, a gyerekek pedig behívták a kutyát, s így teljes volt a 16*