Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szombathy Viktor: Még vasárnap délután

\Ç2 mélázóban, jól megnézte a cipőket, a színes kendőket s a játékokat, amelyeket gyerekek számára készítettek ügyesen. Sokáig őrizgette a fényes boltokat, számolgatott, latolgatott, ide-oda oldalgott, mint a vízi ember, ha nagyritkán partra jut s eléje tárulnak a földi szépségek. Nagyvégre bemerészkedett az egyik boltba és cipőt vett az asszonynak, amolyan szép házicipőt, pirossarkút, amit nem kell méregetni a lábon. Sapkát a gyerekeknek s magának harisnyát, télire, mert közeledik a hideg idő. Boldogan szorongatta a csomagokat, így lépdelt egyre beljebb a városba s végre megtalálta azt a kis kocsmát is, ahol ilyenkor már zene szólt s a többi kormányosok, jobb fizetésű matrózok rendelték a bort és énekeltek hozzá hangos nótákat. Nagy lárma, koccintgatás fogadta a belépő Pétert. Két német a nyakába borult s úgy beléfogózott, mint búzába a konkoly. Péter is leült, rendelt s azonnal folytatta a nótázást. Nagyon kellemes este volt, gondtalan, vidám, könnyű és hangos. Éjfél volt, mire két románnal s a bajor szomszéddal hazakeveredett a hajókra. Hideg szél csipkedte meg az eső verte arcokat, a Dunán végigfeküdtt a novemberi, fagyos lehelletű éjjel, dér ereszkedett s valamelyik kormányos borízűen jegyezte meg, hogy holnap köd lesz, síkos, olajos, zimankós idő. Vigyázva haladt végig Péter a lengő deszkapallón, jól egyensúlyozta magát csomagjaival és várt, hogy gyertyafény fogadja az uszályon. De egy matróz sem volt még otthon, ki tudja, hol jártak, csak a kutya lihegett elé hűségesen s nyalta végig ajándékhozó kezét. Jó meleg, párás, nehéz meleg fogadta a kis fülkében. *