Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar irodalom

20 találták egyéni formájukat. 1925 körül tünt fel novelláival és «Zúzmara» című regényével Darkó István, aki tényleg az erdélyiekre emlékeztető elbeszélő tehetséget hozott szűkebb hazájából, Erdélyből, egyébként szorosan beilleszkedett abba a kereső, kutató «új arcú» szlovenszkói irodalmi mozgalomba, amely akkor jellegzetes volt. Tamás Mihály «Szép Angéla háza» című regénye 1927 körül valóságos társadalmi botrányt keltett Szlovenszkón, de az író a szlovenszkói Sturm und Drang óta letisztult, s novellái keresett csemegék a pesti folyóiratokban is. Sándor Imre, a régi Nyugat munkatársa, aki az államfordulat óta Szlovenszkón él, ugyanazt a szerepet játsza a szlovenszkói magyar irodalomban, amit az Erdélybe került nyugatosok játszottak tiszta művészi tendenciáikkal az erdélyi irodalom kiépítésénél. Szenes Piroska regényei az egyetemes magyar irodalom eseményeivé váltak. A korán és tragikusan elhúnyt Jarnó József, az eperjesi Sebesi Ernő, a régi iskolát képviselő Sziklay Ferenc, Jankovics Marcell és Rácz Pál, a szlovenszkói magyar népéletet mikszáthos erővel megragadó Szombathy Viktor, a kiváló nyelvművészettel rendelkező Egri Viktor, a német íróból ismét magyarrá vált Neubauer Pál és sok más író végeredményben olyan gárdát alkot, amely méltán sorakozik az erdélyi mellé. * Ezek az írók bizonyítják, hogy a szlovenszkói elbeszélő költészet túljutott a kritikátlan termelés veszedelmes idején, s eldőlt a harc, amit jellegzetes szlovenszkói irodalmi terminológiával a «menynyiségi» és a «minőségi» irodalom harcának neveztek. A szlovenszkói magyar társadalom vezetőinek és illetékeseinek nagy része hosszú ideig azon a véleményen volt, hogy a kisebbségi sors-