Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szombathy Viktor: Még vasárnap délután

MÉG VASÁRNAP DÉLUTÁN. írta : SZOMBATHY VIKTOR. Péter kinn állott a kormányosfülke előtt s megigazgatta azt a három cserép muskátlit, amit még nyáron helyezett oda az asszony. Hervadoztak a virágok, a novemberi szél végigpaskolta már a leveleket s megdermesztette a szirmokat, azon gondolkozott Péter, hogy éppen ideje lesz már az utolsó menetnek : nemcsak a muskátlik várják a hazaérkezést, hanem ő is . . . Koraősz óta nem látta az asszonyt s a gyerekeket, a szeptemberi iskolaidő óta nincs asszony a hajón s csak ő meg a két legény éldegél az uszályon. Unalmas. Halkan csobogott a víz, csak a vontatógőzös vert nagy fodrokat, kétfelé rohanó mély vonalban csapódtak a parthoz a hullámok s futottak föl a homokpadokra, hogy elüljenek a fűzfák alatt. A hajócsavar vitézül ostromolta a vizet, nyugodt dohogással ringott a széles gőzös, mögötte, testvéri eggyésimulással a két uszály, hosszú, vékony sodronykötélen. így vonult a családi menet, lefelé a Dunán. Péter uszálya a jobbik félen haladó volt, a balfelől esőn egy párkányi ember kormányozott, de annak az asszonya még most is ott lakott a hajón s ebben a pillanatban éppen mosott. Az ingeket s a zsebkendőket ügyesen teregette fel a rövid zsinórra, amit a kis daru s a lakóházikó eresze között feszített ki : a bársonyos novemberi nap símogatta-szárítgatta a fehérneműket. A lengő fehérségek alatt kutya lebzselt, néha az uszály