Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Sziklay Ferenc: A kenyér

i8ó ...Azt mondtam neki: «Megettem!» Hogy tévedt ez a butaság a nyelvemre ? Talán a hasonlóság juttatta eszembe ezt a képtelen gondolatot, hiszen a kenyerünk is olyan fekete, nyúlós-ragadós, mint ez a gitt! . . . Ah, hogy ez eddig nem jutott az eszembe! Hisz a kenyérbélből is lehet szobrot gyúrni, azt csak nem lehet a kincstár szándékos megkárosításának minősíteni! . . . Reszketve vártam az ebédidőt . . . Végre ! . . . Hozzák ! Egy cipót két napra. Kivájtam a belét és szoborrá formáltam, csak a száraz héjakon rágódtam, sokáig, hogy többnek lássék. Az alkotás lázában nem vettem észre, hogy éhen maradtam, csak este, a sötétben kezdtem el megint szédülni. Rettentő gondolat! Kettő között választhatok. Ha a számtól vonom meg a kenyeret, éhen halok lassan, de, ha megeszem azt, amit eszmévé lehet teremteni, megőrülök! Mit tegyek, Istenem, mit tegyek! ...Eh! Nem bánom! Tudom, hogy belebetegszem, tudom, hogy ez a végem, de az alkotás vágya nagyobb bennem, mint az élet vágya! Inkább belepusztulok, de kell nekem ez a kenyér! A lelkemnek inkább, mint a gyomromnak! Legalább, amíg bírom, éljek emberi életet! Lelki életet, nem gyomoréletet! . . .