Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar irodalom

19 alapvonások miatt érdemes a szlovenszkói magyar irodalommal foglalkozni. * Sokáig tartott, míg az új szellem pubertásának két alapsajátsága, a líra és a vitairodalom után megjelent az elbeszélő költészet. Az az epika, amely elhagyta a primitívség szféráját és művészetté nemesítve tükrözte már az elmúlt szellemi vajúdások eredményét. Az elbeszélő költészet, amely nem jelentett többé mesterséges és politikai célokat szolgáló regionalizmust, hanem súrlódás nélkül beilleszkedve a magyar irodalom egyetemébe mégis magán viselte az eredetiség nyomait. A jelen könyv bizonyítani óhajtja, hogy a szlovenszkói magyar elbeszélő költészet kiforrott művészi alkotásokkal rendelkezik s méltán tart igényt ugyanolyan érdeklődésre, mint amilyet az erdélyi irodalom keltett az elmúlt években Budapesten. Új vonást, új árnyalatot hoz, s talán a legszociálisabb és legdemokratikusabb művészet, — ha szabad az irodalomban ezt a szót használni — amivel a magyar irodalom rendelkezik. A fiatal szlovenszkói magyar írók többnyire az emigránsok közvetítésével ismerték meg a modern magyar irodalmat, az emigránsok szemén át, nem csoda, ha elsősorban a politikumot látták benne. De a megismert alkotásokról hamarosan lepergett a máz, amivel a politika vonta be őket. Valamennyi korszerű irodalmi hatás közül művészileg Ady Endre, Szabó Dezső és Móricz Zsigmond hatása bizonyult a legerősebbnek Szlovenszkón, különösen az 1920—28-as években. Kezdetben a politikai momentum állt a viszony előterében, később a művészi hatás lett döntő s a szlovenszkói új nemzedék stílust, kifejezési formát, látási módot e nagy magyar íróktól tanult, ők mutatták az utat mindaddig, amíg a fiatal epikusok meg2*