Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és regényrészlet - Dienes Adorján: Parasztbecsület

ľl ballagok a Gyopáros dűlő akácosának. A fokost meg szedd elő a szalmazsákból. De vigyázz, hogy meg ne lássa akinek nem kell meglátnia. Barátságosan paroláztak és ment mindkettő útjára. Azonban egy félóra multán ott a Gyopáros akácai közül szinte egyszerre bukkant ki mindkettő a tisztásra. Most már éppenséggel nem volt barátságos tekintet egymás irányában szemükben, hanem fokosukkal a kézben mint két őskori gladiátor szegzett nyakkal, tüzes pillantással és harcvággyal állottak mozdulatlanul szemben egymással. — Most hát nem lát a német, gyere ide, ha mersz — mordult meg Dani. — Merek én — villant föl Marci szeme — ámbátor csak i j en mihaszna kukacot kell eltiprani, mint te. —• Hát mán nem csak Panni szívével, hanem szókkal is szátyárkodol. Te pendelyes pulya, te. Erígy anyád szoknyáinak ráncai közé és nem fokosom elé. — Tyhű, a nem jóját — hördült föl e szóra Marci. Egyetlen ugrással egymás mellett termett a két sűrűvérű szittya és máris nagyot koppant fokosuk boldogabb vége a kemény koponyákon ... Mikor idáig ért beszédjében Dani bácsi, elhallgatott és fejét lóbálva nézett a semmibe. — Mondja már Dani bácsi tovább — bíztattam a szóval — hiszen most jön az érdekes. — A* mán soha sem is érdekes — legyintett kezével az öreg — ami az összepricskálódás után következményezik. Csak éppen kitartottunk a tekervényes cimboraságban, oszt nincs tovább. — No, no. De hát mi történt azután, hogyan végződött mégis ? — Ej mán no, de firtati. Hát fokosom nekiment Marci bal szeminek és kilottyantotta, ö meg erre úgy csapott térdem kalácsához, hogy ihol e' : belenyomorodtam ... Hát most elmenek. — De kedves öregem — tartottam őt vissza dakujánál fogvást —• a legfőbbet még nem mondta el. Hogy volt aztán a Pannival, hiszen ő miatta esett meg a baj ?