Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)
Tanulmány - Krammer Jenő: A szlovenszkói magyar irodalom - lélektani szemszögből
25 esetben a szlovenszkói magyar névnek, vájjon jellegzetes, sajátos szellemi tüneményt jelöl-e, ez a kérdés lényege. Világirodalmi szemszögből a szlovenszkói magyar jelző mögött mindenekelőtt valami regionális jelleget keresnénk. A modern irodalmi kutatás sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a táj élmény miképpen nyilatkozik meg az irodalomban és ismeretes, hogy az újabb idők költői és regényírói között akadnak sokan, akik műveikkel egy-egy táj, földrajzi egység keretében élő nép lelkületét fejezik ki. Persze a földrajzi helymegjelölés nem mindig azonos a táj-fogalommal s így helytelen, regionalizmuson csak táj által színezett irodalmat vagy művészetet érteni. Lehet egy-egy néprész, sajátságos nyelvcsoport a regionális irodalom létrehozója. Itt van a svájci példa : a svájci német, valamint francia (romand) irodalom, nem pusztán tájegységet fejez ki, hanem sajátos nyelvi különbséget a nagy német, illetőleg francia nemzet egységében. Igen tanulságosak ebben a tekintetben a modern francia irodalom néhány jelesének mindig újból és újból kifejezésre jutó ingadozásai az iskolában tanult «helyes» nyelv és a szülőföldjük, zamatos, gyökeres nyelvezete között. S ha a döntés mindig az irodalmi nyelv mellett történik is, a zamatos tájszólás képei, lendülete jellemzően színezik mindenkorra az ülető író stílusát, nyelvezetét. André Chamson, Jean Giono ismételten rámutatnak arra, menynyi erőt, mennyi színt és örömöt nyújtott nekik szülőföldjük, a táj és népe. C. F. Ramuz hitvallásának tengelye, hogy az ember szűkebb környezetének, a tájnak és az ottélő népnek lelkületén át tudja csak meglátni és kifejezni a legmélyebben az emberi lelket és sorsot. Josef Nadler, aki szellemi pályáját Prágában kezdte, August Sauer szemináriumában »Literaturgeschichte der deutschen Stämme und Landschaften« című hatalmas német irodalomtörténetében következetesen a táj és néptörzs elvére épít, igaz, hogy fontos szerepet juttat az illető vidék kulturális és történeti hagyományainak. S ez valóban elsőrangú szempont. Mert teszem azt a mi fülünk számára oly jóhangzású «Erdély«, elsősorban történelmi sorsegységet s nem tájat, sem néptörzset jelent. (Sokkal inkább ez utóbbi két tényező nyomul előtérbe, ha Székelyföldről, székely irodalomról hallunk.) Amennyiben tehát szlovenszkói magyar irodalomról beszélünk, szellemtudományi szempontból e regionális jelleg mögött kereshetnénk tájegységet, néptörzsi, szóval faji jelleget vagy pedig történelmi sorsközösséget, mint olyan élettényezőt, amely elég erős volt ahhoz, hogy a magyar nyelven írt irodalmon belül sajátságosan jellemezze az ezen a földön megnyilatkozó művészetet. Mert ez lenne valóban szlovenszkói magyar irodalom. Lelkiismeretes vizsgálódás és mérlegelés csakhamar beláttatja velünk, hogy az előbb említett tényezők egyike sem