Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Tanulmány - Krammer Jenő: A szlovenszkói magyar irodalom - lélektani szemszögből

26 elég erős nálunk egy sajátos irodalom kialakítására. Vannak tájaink, amilyen például a Csallóköz és Prohászka István a festészetben, az ő sajátos egyéni alkotó művészetével, majdnem ugyanazt teremti meg, amit C. F. Ramuz : a tájon és népén át az örök emberi, sőt nyugodtan mondhatjuk kozmikus életet sikerül kifejeznie, (mert hisz vásznain a lovak, általában háziállatok, növények, de főleg fák, sőt házak életsorsa is drámai módon nyilatkozik meg s amellett azok jellegzetesen csallóközi lovak, fák, házak, tájak). Vannak néptörzseink, példáúl a palócok s némely írónk folytatja a mikszáthi hagyományt : szóhoz juttatja, szerepelteti őket, érvényesíti esze járásunkat. (Jelentős Dallos István kötetre terjedő szocioL etnogr. munkája : «A nyitra—barsi magyar-palóc félsziget.») Mindez azonban elszórtan jelentkezik és semmiesetre sem Szlovenszkó. Sajátosan magyar szempontból Szlovenszkó sem táji, sem népi egység. A szlovákság sokkal inkább tekinthető jellegzetes táj jellegzetes népének. Darvas János szerencsésen nevezte el szlovák lírai antológiáját : Hegyország hangjának. De szigorúan magyar szempontból nézve Szlovenszkó nem jelentett vagy csak igen ritkán a történelem folyamán különálló magyar történelmi sorsközösséget sem, hanem az ittélő magyarság az államfordulat előtti időkben szellemileg teljesen Budapest köré fonódott, mint gyújtópont köré. Ügyhogy, amit tanulmányunk elején az Alma materjét vesztett nemzedékről mondtunk, az nemcsak az egyénekre áll, hanem az egész javakorabeli vagy idősebb szlovenszkói magyar értelmiségi osztályra : elvesztette élő kapcsolatát a múltjával, szellemi talajával. A szlovenszkói magyar irodalom a mi értelmezésünkben tehát legfeljebb csak a jövőben lehet önálló színérték a magyar irodalom egységében, amikor a politikai változás folyamán kialakult történelmi sorsközösségének ihlete ösztönzi majd alkotó egyéniségeit teremtő munkára. Van azonban az ittélő magyarságnak egy többé-kevésbbé általános ismertetője s ez a Szvatkó Pál kedvenc gondolata, hogy mi vagyunk a legnyugatibb magyarok, túlnyomó többségben indogermán magyarok. A szlovenszkói táj ezer szállal köti a magyar szellemvilágot Középeurópa s azon át Nyugateurópa kultúrközösségeihez. Minekünk a múltban szerves életközösségünk volt az osztrákokkal és németekkel, ma a legnyugatibb szlávokkal, a csehekkel és az országban élő németekkel. Ismert dolog, hogy Prága bámulatos gyorsan és élénken érez meg mindent, ami nyugaton (francia, angol vagy északon (skandináv népek) szellemi úttörést, alkotó sikert jelent. Ennek a serény felvevő állomásnak visszhangját mi is meghalljuk. Közben azonban magyarok vagyunk, akik ismerik a magyar történelmi sorsot és a testvértelen magyarság egyedülvalóságát Európában. Ez a ma-