Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Tanulmány - Borsody István: Magyar olvasó Szlovenszkón

19 kívánság-e ez a szlovenszkói magyar olvasótól, aki önnön sorsának árvája, s a puszta létért folytatott küzdelemben veszti el erejét ? Valóban úgy látszik, hogy a magyar irodalommal való törődés Szlovenszkón fényűzés. De fényűzésnek látszik azért, mert nem életszükséglet. A francia polgárság öntudatában — mondja E. R. Curtius — az irodalom ugyanolyan helyet foglal el, mint az angoléban a sport. Igen hiányzik nálunk az »irodalom tudata«. Polgári életformák közt élő művelt társadalmunknak nincs köze az irodalomhoz : az olvasás sem jelent irodalmi érdeklődést : inkább primitív vágyódást fejez ki az idegen és távoli dolgok iránt. S mennyire téved az olvasó, midőn a könyvben idegen kalandot keres ! Mert nem tudja, hogy a könyv az emberről szól és életéről ; az irodalom nem «utazás a holdba«, hanem mindig »utazás az emberbe.» Időnkből és erőnkből még csak telne irodalomra is. De többször annyi idő és erő is hiábavaló maradna, ha nem tudnánk az irodalomhoz vezető igaz útra lépni. Az olvasónak irányításra van szüksége, irodalmi nevelésre, hogy tudja mihez és miért nyúljon. Belenézünk a szlovenszkói magyar olvasó könyveibe. Többnyire modern könyveket látunk. Sok az «elfeledt író«, akik a mi olvasónk számára nem is annyira »elfeledtek«, mint inkább »meg nem ismertek». A városokban lakó polgárok, kiket irodalmi életünk elitjéhez szeretnénk számítani, közönyösen, vagy tévelyegve nyilatkoznak a könyvekről. A hibák nagyrészt nem is a különleges szlovenszkói bajokban gyökereznek : általános magyar jellegűek ; csakhogy nekünk nincsen «Budapestünk«, amely kivételt képez, nálunk mindenre ráterül a vidékiesség szürke leple. A magyar irodalom Babits szerint a líra ; magyar olvasónk ezt alig tudja, vagy egyáltalán nem érzi, hogy így van, s a versek olvasását öntudatlanul is távoli különcködésnek tartja. Magyar költők nevei úgy - ahogy ismerősek ; hallomásból mindegyikhez fűződik valami homályos vélemény, de ugyan hányan vannak, akik magányos órájukban a szavak verses szépsége fölött merengnek... ? Az olvasás csaknem kizárólag prózára szorítkozik ; ebben kivetni való nem található, ha olvasóink könyvei megnyitnák a lélek láthatárát. De a könyvek, melyeknek felsorolását inkább mellőzzük, nem szabadítanak föl és nem lendítenek, ha lehet : még jobban röghöz ragasztják az amúgyis rögön ülőt és «vakabbá teszik a vakot.« A magyar irodalom kezdettől fogva a nagy európai kultúrának kifejezési formája volt, s irodalmunk volt a leghatékonyabb eszköz, mellyel európaiakká nevelődtünk, vájjon irodalmi életünk segít-e a szlovenszkói magyaroknak, hogy közelebb kerüljenek Európához ? Ügy vesszük észre, hogy szellemi helyzetünk egyre távolodik Európától. Prága nem közvetíthet a szlovenszkói magyarokhoz európai irodalmat : kőzve-