Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Sebesi Ernő

Ady Jfeté~ Csak egyszer láttam volna kínzott testét, szomorú szeme látnoki csodáit, hallgattam volna füttyét is sokáig, ha magány hozta Elébe az estét. Vagy borgőzbe, hol úszott pár barátja, hogy ittam volna gyöngyös szűz igéit, ért Mámoroknak lázas venyigéit, ha zengve villant. Vágyak Ararát j a. De fájt Néki a Vér és Arany piszka, hát menekült a halhatatlan, tiszta nagy Egekbe — és árván hagyott minket, kik sose láttuk s végtelenre várva csak örá esküszünk : a Profétára, mert megbűnhődte minden bűneinket ! Még nem dörög a mennybolt, csak morog, Mint ahogy lusta, vén komondorok Kidobják mérges, forró dühüket És köröttük a béna lég süket. A villám még csak sápadtan üzent, De robbanásra éhes már a csend. Két felhőszomszéd összezördül és Mint pofon csattan el a dördülés. Vén bőre ezer ránc : beteg a föld, Csak sóhajtani tud és nem üvölt. Friss, gyöngéd borogatás kéne itt S úgy únja már e pokol fényeit. A lázas rögnek sebe beheged, Ha Te gyógyítod majd a beteget, Te zápor, gyors zuhanyod úgy bocsásd : Igyon e táj is egyszer áldomást. S ki neveddel egy világot fog át, — Nézd, Istenem, a paraszt homlokát, Nézd redőit, hol gond ekéje szánt S varázsolj itt, ha tudsz, új Kánaánt !