Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Sebesi Ernő

of aitakAa*** Vén arcát kaján ráncok parcellázzák És nem uszítja dühét már ököl, Zsibbadó lábbal és roskatag háttal A szellős ablakon kikönyököl. Félélet óta így őrködik csendben Elmúlt szépségek komor özvegye. E ráncok helyén egykor báj sugárzott Hogy visszhangzott hírétől hét megye. Az esti korzó viharzik előtte S csak sápadt morajt lenget száz dolog, Egyetlen pontra figyel ő meredten S az alkony bágyadt szine párolog. Most villámgyorsan ér az ablakszárnyhoz És leereszti nyomban a zsalut. A hű pamlag már várja mély ölével És sajnálja, hogy előbb nem aludt. Mert elkerülte volna azt a szörnyű Vendéget, aki senkit se kímél Ki furcsa névjegyét kivétel nélkül Leadta eddig még mindenkinél. Egy pillanatra az ajtóhoz szökne Reteszbe bízik, csodát tesz a zár. Még nem tudja, hogy beomlott a teste : E szinétvesztett, kongó, bús bazár.