Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Sebesi Ernő

e b e s i Ernő Sfámadá* Nem szórom kincsem. Nincsen. Amit adtam Pár igaz szó volt. Friss és zabolátlan. Cserébe érte ellenséget kaptam Egy sereggel. Barátot nem is láttam. Az évek nőttek s gonddal eltakarták Mosolyom napját (ritkán gyúlt körülöttem). Emlékeim, mint lepkék olyan tarkák, De hímporukat könnyel eltörültem. Nem szórom kincsem. Nincsen. Amit nyújtok : Kevés az, nagyon. Kevesebb a pornál, Szivar helyett csak sóhajra ha gyújtok : Több jogot erre tán senkise formál. Még legjobban a hű magány becézett. Mi volt még ? Semmi. Mindről számot adtam. Az embererdőn meghajszolt a végzet, Hogy felhasítson, mint száz veszett vadkan. Panaszkodjam ? Vagy dicsekedjem ? Mindegy Az élet menetrendjét sorsom útján Én becsülettel betartottam, mint egy Bús vándor, aki szomj úzott más kútján. Nem szórtam kincsem. Nincsen. Amit lestem : Csak ennyi volt : egy pár meleg tekintet. S most későn emlékszik a lelkem s testem : Hisz engem minden senki is leintett. S ha Isten rámszólt, hallgattam s daloltam : Vérző szívemből szivárgott az ének. Kis névtelen szigetlakó j a voltam Mély, fanyar Igék zengő tengerének. Nem szórom kincsem. Nincsen. Amit adtam Pár igaz, friss és zabolátlan szó volt. Cserébe érte ellenséget kaptam. S barátot ? Egyet se ! De így is jó volt...