Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Tanulmány - Szvatkó Pál: Mit adott Szlovenszkó az új magyar irodalomnak

13 De ha ma, az elernyedés távlatából nézünk költőinkre s nem a mi körülményeink szokásos mértékével, amely gyakran igazoltan, gyakran igazolatlanul enyhe, vagy pláne beállítjuk őket az összmagyar értékelésbe és összehasonlítjuk a többi modern magyar lírikus jelentőségével, akkor fékezni kell elragadtatásunkat. Tíz-tizenöt év előtt sok bizalommal néztünk Mécs Lászlóra, Győry Dezsőre, Vozári Dezsőre, Szenes Erzsire, Forbáth Imrére, volt bennük túj és megkapó, egy új lelki magatartás kibontakozása, ami hiányzott Budapesten. Akkoriban a Nyugat utáni magyar líra kimerült, a régiek bámulatos virtuozitással variálták a megszokott hangokat, s ujak nem jelentek meg. Felfigyelhettünk tehát a szlovenszkóiakra, akik közül Mécs László egy modern és szociális katolicizmussal, Sík Sándornál és Harsányinál frissebben és közvetlenebbül szólalt meg, s mintha közelebb került volna az élethez. Győry Dezső egészen új magyarságot dalolt, lírájával programot adott a fiataloknak és Petőfiesen ugrott egy új márciusi ifjúság élére. Vozári Dezső és Forbáth Imre elsőnek hozták a magyar literatúrába a weimari világnézet chansonjait, Szenes Erzsi hangja üdén emelkedett ki a szokásos asszonylírából. Vártuk, hogy az indulásból «nagy líra« lesz. Közben a pestiek magukhoz tértek és — lekonkuráltak. A Nyugat körül felbukkant fiatalok ugyanazt tudták, sőt jobban tudták, mint a mi lírikusaink, akik valahogy lemaradtak a fejlődésben. Tíz év óta semmi nem történt velük. Nem változtak. Valamennyien egy évtized előtt írták legértékesebb verseiket s 1930-ban megálltak. Mécs László ünnepelt poéta lett, talán a nagy népszerűség és a szentimentális tömegközönség Ízlésének kiszolgálása akadályozta meg fejlődését. Győry Dezső fiatalon elesett a Sarló csataterén, mint Petőfi Segesvárott, az új arcú magyarok óta ő is megállt s új versei, ha formailag ugyanolyanok is, mint a régiek voltak, nem lelkesítenek többé, nem fejezik ki az új embertípus vágyait és élményeit. Vozári Dezső változatlanul szép és jó verseket ír, — szériaárút. Állandóan ugyanazt ugyanúgy mondja, rettenetesen szűk helyen topog és képei, fordulatai, kifejezései sem újulnak meg. Nála óriási befagyott követelése van a szlovenszkói irodalomnak, reméljük, még visszafizeti. S ez a megállás másoknál is általános. Nem tudom, mi történhetett a lírával, miért iszaposodott el a medre ? Mindenesetre fájdalmas tény, hogy visszafejlődik s az 1925—30-ig tartó fellendülés már csak emlék. A szlovenszkói magyar irodalom vitalitása fogy, ennyi eltagadhatatlan, a kultúraktivitás gyengül, romlik s mi fájdalmasan látjuk az egyhelybentopogást, vagy a színvonal alászállását. Talán átmeneti állapot ez a csökkenés, talán csak