Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és regényrészlet - Lányi Menyhért: Öten a különszobában

116 iázhasson, de nem húzhatja elő a tárcáját, nehogy lássák, hogy Zórát szív. Ezt gyónja meg, hogy még az ő szemükben se maradjon meg úrnak ? Egy fenét !» A régi parancsnoki tekintet most Török szemébe fürkészett és a fanatikus szemek mélyéről mintha gúnyos fensőbbség villanna feléje : «Alapjában milyen üres és tipikusan polgári erőlködés volt ezzel a találkozóval. Ósdi formákhoz való ragaszkodás, holt romantika. Képzelem, ezek a poros történelmi figurák, hogy hanyatt esnének, ha bevallanám nékik, hogy kommunista vagyok. Hogy éjszakánkint számukra mobot jelentő, rosszruházatú emberekkel konspirálok földalatti igazságok érvényesüléséért. Mi célja volna annak, hogy mindezt az arcukba vágjam ? Bizonyos, egy olyan szigorú rendi valaminek, mint a katonatisztség nincs megbélyegzőbb bún, mint lesülyedni a legénységi igazságok szintjéig. Hiszen valamikor én is így éreztem ezt.» A menekülő szem most lágyan és vigaszt várva figyelte Csergő mosolyát. Az örök derű most is virul, de már kissé vérszegényebb, mintha könnyet takargatna a sarkában : «Sok értelme nem volt annak, hogy egy ilyen fura este miatt elhalasztottam az öngyilkosságot. Igaz, nem akartam fájdalmat okozni a fiúknak és vágytam arra a kedves és feledtető tudatra, hogy együtt lehetek azokkal, akikkel éveket töltöttem el bűntudat nélkül. Micsoda forradalom volna abból, ha most meggyónnám nekik, hogy egy gazemberrel ülnek egy asztalnál, ők, akiknél mindenekfelett álló volt a porteppé tisztasága ? Elmondjam a bonyolúlt és kúsza históriákat, amikre alapjában én se tudok már összefüggően visszaemlékezni, az apró pénzmanővereket ? Mi tagadás egy kis időre a börtönt is megszagoltam, persze a család sietve kiegyenlítette a számlát, de egyben tudtomra is hozták, hogy ez volt az utolsó adag. És most megint... Tudtam én már akkor, hogy baj lesz az új állással, amikor rámbízták a kiskasszát. Dehát olyan nagy volt a kísértés azzal a kátrányszagú mulatt bárlánnyal. Most már azonban nem fogok újra bújdosni. Brr, azok a mocskos, izzadtságszagú külvárosi tömegszállások. Inkább egy revolvergolyó. ízetlen dolog volna, ha most feltárnám ezt a kis mocskos históriát. Azt hinnék,