Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)
Cseh műfordítások - Alois Jirásek: Huszárok
52 telen volt, egyre gyorsabban közeledő porkorong keletkezett, mintha a szél hajtotta volna. A búzatáblák úgy állottak jobbról és balról, mint a sáncok. A sás a halastóban, a tölgyek a gáton hasonlóképen, mind mozdulatlanul, halálos, fojtó csendben. A világos, sárgás porfelleg az udvar felé vezető úton haladt. A bérlő meredten figyelte. Hohó ! a felhőben árnyékok mozognak! Lófej, kettő, három... A fejek és árnyék egész sora : lovak, csákóval és tollforgóval, kék kabátok, fehér szíjazat. Mi ez ? A lovascsapat erős ügetéssel a halastóhoz ért. A bérlő már jól meg tudta különböztetni a lovak színét, a nyeregszerszámokat, a sárga zsinórzatú attilákat és a bundácskákat. Huszárok voltak. Mikor megállottak az átjáró előtt, már ott állott a magas, napbarnított bérlő és borúsan fürkészve vizsgálta a váratlan vendégeket. Körülbelül húszan voltak. Élükön egy fiatal, csinos hadnagy, sötét, szikrázó szemmel, mint egy hajadon. A lovaglástól kipirulva állt ott, mint a többi legény, vállig porosan. A lovakról csak úgy szakadt a verejték; a port is megnedvesítette alattuk. A hadnagy tisztelgett és röviden németül mondta : Engedje meg, hogy itt megpihenjünk ... — Hová mennek ? — Csak itt körülmegyünk — mondta és megindult a ház felé, be sem várva a meghívást. A huszárok mind utána. A hatalmas átjáró visszhangzott a lovak dobogásától, a patkók hangosan koccantak a sima kőburkolaton. A tágas épületektől övezett udvaron megálltak. A ház felett itt hosszú erkély húzódott, a háttérben pedig nyitott, nagy fészer állott, amelynek félhomályában néhány nehéz szán és szekér, meg a régi zöld kocsi volt látható. A hadnagy néhány szót szólt a huszárjaihoz magyarul, azután úgy mint a többiek, leszállott lováról és így szólt a bérlőhöz : Szeretnénk itt meghálni... A bérlő bólintott, mintha azt akarta volna mondani : — Nem bánom. — De uram, toldotta meg a hadnagy, éhesek vagyunk és szörnyen szomjazunk. Tudna-e nekünk valamit adni ?