Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - Alois Jirásek: Huszárok

50 Mátyás megértette, elment, soká jött, de végül mégis megjött és magával hozta fényesre koptatott bőrtarisznyájában mindazt, ami kellett : néhány levelet és újságot. Néha csak újságot. Ezen mozgalmas időben azonban, amikor oly váratlanul jött a »konstitúció», amely a nemzetek fejét megzavarta, a bérlő rendszeresen dörgött az öreg Mátyásra, tudniillik minden héten. Ez volt az első változás, azonkívül még az is, hogy Mátyás néha két újságot hozott magával. A bérlő, amint meglátta, azonnal az újságok után kapott, mint éhező a falat után és a leveleket, ha voltak is, meg se érintette. Az újságokkal be sem ment. Ottmaradt a nagy, üres cselédségi szobában, mely közvetlenül az átjáróba nyílott és úgy, ahogy volt, puha, fekete kalapjával, pipájával fogai között, leült az asztalhoz olvasni. Mátyás közben egy nagy söröskancsót helyezett elébe s mint aki jól végezte dolgát, elsomfordált. A bérlő teljesen egyedül maradt a terjedelmes szoba mély csendjében és csak olvasott. Napbarnította arcán árnyék és fény járkált. A sűrű felleg néha homlokát is elborította. Gyakran váratlanul nagyot kiáltott, még pedig a szokottnál is hangosabban. Ez a kiáltás nővérének a gazdasszonyának szólt, aki haját simára lefésülte homlokára és halántékára, egészen füle mögé ; a sovány, fonnyadt nyakszirt felett pedig a hajból magas, karneblakővel ékesített csontfésű meredezett. Megtörtént, hogy a bérlőnek kétszer is kellett kiáltania, amíg a nővére bejött, aki fölöttébb süket volt — attól a huzattól az átjáróban, — ahogyan mindenkinek elpanaszolta. Amikor ez a nő belépett, maggs, szikár termetével, bátortalanul, mintha megijedt volna, megállt az asztalnál. Hol bólingatott, hol pedig az öccsén csodálkozott, aki röviden, szaggatott mondatokban elmagyarázta mindazt, ami hevítette és izgatta, sőt bosszantotta. Ilyenkor kifakadt, átkozta a németeket, a magyarokat, a minisztereket, Kossuthot, mindanynyiukat egyszerre. így könnyített a szivén a bérlő. És nővére közben többet gondolt a baromfira, a libáira meg a konyhára, mint a politikára meg a magyar háborúra. Néha úgy érezte magát, mintha töviseken állana. De hallgatott, kötelességszerűen és odaadásból bólogatott. Ám egyszer