Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - Jaroslav Durych: A vipera

43 világosság ragyogott bennük égő rózsaszín fényben. Ha szemét kivájtuk s kezünkbe vettük volna, biztosan kiégette volna tenyerünket. Nem tudtam, mi vakít jobban : a nap, vagy az a két szem. Az oxigénlángnak, a sötét éjszakában eldördülő ágyúlövés fölvillanásának nincs olyan erősen izzó dicsősége, mint annak a két rubintszemnek volt. Sok követ hajítottunk feléje, mert el kellett távolítani az útból. Az egyik kő hátán találta. A vipera megkezdte a visszavonulást. De visszavonulása is méltóságos volt. Lassan távolodott, meg-megállt s az eperlevelek és satnya fenyők árnyékában vörösen villogtak a bosszúállás rubint j ai. Mind jobban és jobban sziszegett, látszott, hogy egykönnyen nem adja meg magát. «Segítséget kér, harcra készül«, szólalt meg vezetőm s magyarázni kezdte két vipera harcmodorát, ha közösen támadnak». Ha a másik megjelenik, akkor persze menekülnünk kell, mert bot nélkül nehéz kettőt agyonütni.« «Üssük agyon !« — mondtam. Elmosolyodott, gondolkodott kicsit s azután —• talán tizennyolc évem iránti elnézésből — követ emelt föl s a viperát teste közepén találta. A kígyó féltestével fölfelé fordult s megmutatta hasát, de sértett szemérmetességgel mindjárt kiegyenesedett, nagyot szisszent s lassan, kihívó lassúsággal hátrált. Még néhányszor fölfelé fordult a hasa, de mindig megállt, támadásra készült, ha egy lépéssel közelebb mentünk hozzá. És végül, mikor utoljára és örökre a hátára fordult szégyelve halandóságát s szemérem-érzetének megsértését, szétroncsolt feje még sziszegett s szemének rubint j ai még soká, nagyon soká lángoltak a nap szépségétől. Az erdei magány szentsége és a kígyóbecsület dicsősége villámlott bennük. És ma, több mint tizenhét év multán, tudom, hogy győzelmemet Pyrrhus győzelmeként viseltem, hogy az a két rubintszem legyőzött engem, hogy sokszor-sokszor sajnáltam az agyonütött kígyót, hogy gondolatban gyakran bebalzsamoztam s elismertem őt Nagy Tok és a Toktól Třemšínig és Skalecig terjedő nagy magány királynőjének. De talán szükség volt arra, hogy elpusztuljon. Királymód pusztult el. És királymód győzött. FORDÍTOTTA: DÉNES ENDRE.