Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Előszó - Szalatnai Rezső: A cseh és szlovák irodalom

18 Vlček írja szlovák irodalomtörténetében, alig több száz esztendőnél. Ugyancsak ilyen idős a szlovák létélmény is, mint önálló nemzeti és szellemi beállítottság. Egyszerre jöttek létre. Herder, a legkülönösebb német próféta, szláv népdalfordítások révén igazi jövőt a Duna-völgyben csak a szlávoknak jósolt. Akik a szlávok közül olvasták nevezetes körmondatait, nem tudtak szabadulni a gondolattól, hogy a költői mű annál értékesebb, mennél mélyebben nemzetibb. Elsősorban nyelvében ! A szlovákok Magyarország 15 északi megyéjében három, négy, sőt ötféle tájszólással is beszéltek, de háromszáz év óta a gyér és főleg vallási tárgyú irodalmi megnyilatkozás nyelve a cseh. A husziták hozták ide magukkal. Gondoljunk vissza Giskráék korára. Jósika írja fölöttébb színesen a »Csehek Magyarországban» című regényében, hogy magyarok is mennyire cseh bibliát olvasnak. Tudjuk az újabb történelmi kutatásokból, hogy a huszita ige, eszme és létforma mekkora hatással volt helyenként a népi magyarságra. Természetes tehát, hogy megfogta a nyelvtestvéreket és vérrokonokat is ! Sajátos nyelvi kettőség jő létre a gyakorlatban a szlovákoknál : az írott és prédikált szó a biblikus zamatú cseh, egyébként a szlovák járja. Szlovák nemzeti lélek ekkor még nincs, a nemesség hűbériségi magyar tudatában érzi létbiztonságát s alig módosul magatartásában később is. A «szlovák nemességet« csak Vajanský regényeiben láthatjuk, ahol a nemzeti érzésre lobbant grófkisasszony feleségül megy a fiatal falusi tanítóhoz. A kései romantikus író álma ez, holott a valóság a két millió szlovák paraszt és földmunkás volt akkor is. Az ő nyelvük és létük izgatja a csehszlovák nyelvi egység megszüntetőit. A szlovák nyelvi önállóság törvényszerűen jön létre s feltartózhatatlan. Nem különösség, nem véletlen, nem is függ össze az «ezeréves rabsággal.» Az ezeréves rabság, mint Chaloupecký mondja, retrospektív legenda. A fordulatutáni fellángolás hozta létre, lélektani okai voltak ; a jelen hátterét a mult mindig festőibbé teszi. De félre ne értessünk ! Talán észrevette az olvasó, hogy e «rrabságnak« és kerek idejének emlegetése az utóbbi időkben mennyire eltűnt a szlovák közvéleményből, az irodalmi alkotásokból úgyszólván kiveszett. Viszont tagadhatatlan tényként áll itt az ezeréves együttélés gondolata, mert itt, a hegyek között, az ódon városok és várromok és gazdagon elszórt falvak örökkön elrejtett vidékén a szlovák népi integritás és szlovák-magyar együttélés erkölcsileg érintetlen maradt. Ez a népi valóság adja aztán a szlovák nyelvi öneszmélést először a katolikus Bernoláknak, aki egyébként egy magyar városból, Érsekújvárból, indítja útra a szlovák irodalmi nyelvet, a nyugati szlovák nyelvjárás-