Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Szlovák műfordítások - Ivan Horváth: Az utolsó bűneset

139 bába hullott, rápillantottam a jövevény fejére, — igen a szürkeség azt is megülte, ellepte a száját, ólomsúlyúvá változtatta a felszakadó szavakat, amelyek tompán hullottak a lábam elé és nem jutottak a fülemig. Talán mondott is valamit, de a lelke üresen kongott, a kezei mozdulatlanságban hevertek a térdén és nem voltak a beszédben segítségére. Talán hallgattam is rá, de csak a szememmel, de az elhangzott mondatok értelme ellenőrizhetetlenül vegyült az agyamban rajzó gondolatok közé, amelyek egyébként csak a nyugtalan éjszakák zavaros álmaiban jelentkeznek. Egyszerre csak berregni kezdett a csengő — mintha csak tudatában lett volna a kedélyek fölötti technikai fölényének — támadón, öntudatosan berregte ; azért van itt, hogy megmentsen bennünket önmagunktól. A jövevény felugrott, kényszeredett mosoly vonult át az arcán, aztán gyors léptekkel a szomszéd szobába menekült. Kinyitottam az előszobába nyíló ajtót és kiszóltam : — Szabad ! Valaki bedugta fejét az ajtónyíláson és azt morogta : «Ah, tévedés« — és betette az ajtót. Látogatóm ekkor ismét előkerült. —• Tehát segíteni fog rajtam — és egy pillanatig sem várva a válaszra, sarkon fordult és nehéz, vontatott léptekkel elindult. Léptei végigdörögtek az előszobán és visszhangjuk még sokáig döngött a lépcsőházban és az agyamban. így játszódott le látogatása. Nem tudom pontosan írtam-e le, —• úgy emlékszem rá vissza, mint a szürkeség, tehetetlenség és reménytelenség össze-visszaságára, melyek hatása alatt elvállaltam ezt az ügyet, amely miatt végül is gyilkossá váltam. Aztán állatiasan belerontott az életembe azzal a levelezőlappal, melyet a fogházból küldött, s melyben ígéretemre figyelmeztet, az ígéretre, melyet voltaképpen ő tett az én nevemben. Talán meg kellett volna feledkeznem erről a levelezőlapról, de hangsúlyozottan az állt rajta »ígéret». Az ígéreteket pedig be kell tartani, ez olyan elv, melyet édesanyánk az altatódallal együtt sugdosott a fülünkbe és úgy belelopta magát az agyunkba, hogy mit sem tehetünk