Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Szlovák műfordítások - Tido J. Gašpar: A hóbortos Guttman doktor

T i d o J. Gašpar A ^utímoHH dokto*~ Ez a szomorú história tulajdonképen két ember története : a hóbortos Guttmanné meg az eszes Gutlebené. A páciensek, a legegyformább egyenruhákba, a betegség szomorú uniformisába bújva, unalmukban segédkezni szoktak a felügyelőknek, seperték a folyosót, mosták az ablakot és fényesítették a kórház csempézett falait. Némelyikük a legnehezebb szamaritánusmunkát is választotta : hordta az edényeket, a köpőcsészéket és cipelte beteg társainak emberi romjait. Esős, borús reggel szállott az ablakokra és ráült a ködös, tépett szárnyaival. A szomszéd osztályról tagolatlan jajgató hangok kórusa hallatszott, mint valami alvilági siránkozás. A folyosót baljóslatú sikoly szelte át. A beteg agyakban ébredező vihar diszharmonikus kiáltásai sodródtak kifelé a zárt szobákból. Némelyik kiáltás bagolyhuhogáshoz hasonlított, mely az éjtszaka érkeztét jelenti, az élet örök éjtszakájáét. — De fellángoltak bolond szomszédaink ! Mintha ki tudja, mi történt volna velük. Valahányszor ilyen időjárás van, mindig a bolondját járják s dühöngenek... Ezt az ápoló mondta, aki itt, a tévelyedettek aklában, maga is szinte hóbortos lett és fehér kabátjában szívesen mutogatta, hogy más valaki, mindenképen több, — magántanár vagy legalább is tanársegéd. Ebben a szomorú, sóhajtásos környezetben emésztette beteges fejét Guttmann Jakab dr. is. Öt érintették a legérzékenyebben a szomorú ház zajos síránkozásai. Mint százszorosan felhangzó momentó, úgy sürgették, siettették valami mentőmunka felé. Guttmann dr.-t ugyanis egy nagy vádirat fogalmazása állandóan lefoglalta. Szüntelenül fogalmazott, mint valami