Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)
Előszó - Szalatnai Rezső: A cseh és szlovák irodalom
il gának a magatartás minden részleteiben. S ez az irodalom a magyar olvasó előtt jóformán ismeretlen. A literátorréteg, a mai igazi és rangos olvasó, most kezdi megtekinteni, mint a festőművészet utóbbi harminc évének forrongásai után a mai értő egy Greco-képet. Budapesten nemrég megjelent egy cseh és szlovák költői antológia (Renaissancekiadás, 1936) s itt nálunk sorra megjelennek magyarul Karéi Čapek regényei, sőt másoké is, például Ivan Olbrachté. (Prager-féle kiadás.) A magyar olvasó úgy gondolt a cseh irodalomra, mint egy színes és könnyű civilizációs ringatást nyújtó képes magazinra, Čapek prózájának elszórt részei és Langer sima Molnár Ferenci vágású színdarabjai koronként megerősítették ezt a hiábavaló feltevést. Vajmi kevés vigasztaló van abban, hogy a csehek is a régebbi Jókai és Herczeg Ferenc-forditások után a mai Körmendi Ferencregények sorozatos és számunkra lélektanilag rejtélyes átvételéig, a magyar export-drámák megtapsolásáig körülbelül hasonló magazin-véleménnyel nyugtatták meg irodalmi lelkiismeretüket, amikor a nyelvi határai közé zárt magyar irodalomról volt szó. Nem fogadhatjuk el útmutató fának azt a módszert, melyről egy fiatal cseh történész kezd mostanában híressé válni, aki tudniillik a magyar nemzetről szóló komoly cseh történeti munkájában tíz szót sem szentel a magyar irodalom vagy szellemiség ismertetésének. Szempontjai és mondanivalói a magyarokról ugyanis tökéletesen politikai természetűek s így nem marad más hátra, mint megvárni azt az időt, amikor a külpolitikai enyhülés magával hozza a szellemi érintkezés némi lehetőségét is. Tényleg, kell erre az időre várni ? Azt hisszük, nem ! A cseh írók egyes nagy műveit egy természetesebb, emelkedettebb, régi európai ízű érdeklődés egyszerűen a magyar elé viheti és fordítva is. A szlovák irodalomról már némileg sikerültebb képe van a magyar olvasónak ; az írókat ugyan nem ismeri, de az irodalomról, a szólamról van valami elképzelése, mert formáit és hangulatait már Mikszáthból ismeri, Mikszáthból, aki a mai Szlovenszkó sajátos népi kavargását, társadalmi világképét, lángoló és meddő életérzését modern értelemben először fejezte ki. Úgyhogy a szlovák elbeszélők antológiája, mely szintén nemrég jelent meg Budapesten (Franklin-kiadás) tulajdonképen csak egy nyelvi és írói árnyalat különlegességeként hat, a mondanivalón elömlő hangulat nem ismeretlen a magyar előtt, nem külföldi, úgy rémlik, régóta ismerjük, sokszor szakasztott olyan, mint a népi magyar. A történeti magyar létforma hangulata ez, ami különösségként hat a csehek számára, sőt a hosszabb szlovenszkói tartózkodás majdnem átvéteti velük. El kell olvasni például Čapek egyik ismert regényét, a Hordubalt, ahol a sajátos emberi sorsprobléma csak a
