Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Szlovák műfordítások - Janko Alexy: Édesanyánk

114 a patakba zuhan, vagy a malomkerék alá kerül, vagy egy szekér agyongázolja. Egyetlen nyugodt pillanata sem volt. Minden zajra, távoli kiáltásra ijedten riadt fel. S ha gyermeksírást hallott az udvarról, vagy az uccáról, otthagyta a munkát és kétségbeesetten rohant a hang irányába. A ház és környéke hatalmas egérfogóként meredt a lelkében, óriási csapdaként, mely gyermekei ellen szőtt ármánnyal van tele. Éjszakánkínt borzalmas álmok gyötörték : egyik gyereke a lábát törte, a másik a szemét szúrta ki. Mennyi, mennyi veszedelem szaggatta álmainak finoman szőtt fátylát. És nem volt segítség ! Nem volt ! És egyre csak szaporodtunk. Vájjon miért, kinek a kedvéért ? Senki sem tudhatta. Senki. Hiszen már annyian voltunk. Mi, akik felcseperedtünk, oly nehezen, oly keservesen viseltük ezt el. Szégyeltük, hogy oly sokan vagyunk. Anyánk is szégyenkezett. Előttünk is, a világ előtt is. Nem fért a fejünkbe, hogy egy-egy újabb süvölvény miért tolakszik olyan szemtelenül amúgy is népes családunkba. Hiszen tudhatta, hogy anyánk már nem bírja, a ház zsúfolva, a malom pedig egyre kevesebbet jövedelmez apánknak. Tönkretettük anyánkat, aki a vérét és erejét áldozta értünk, aki után a halál nyújtogatta csontkezét minden alkalommal, amikor új életet adott. És ő mégis azt akarta, hogy éljünk, hogy minél többen éljünk.. . Mi pedig kilencen képtelenek voltunk meghálálni az Ö nagy, nagy áldozatosságát. Minden gyermekével százszorosan élte át az élet fájdalmát és agyonnyomorított sorsán keresztül örökös bizonytalanságban remegett benne a gondolat : mit is kezdhetne a világban kilenc, magára maradt árva ? Örökösen égette lelkét a töprengés : mi történne, ha meghalna az apjuk ? Erejét vesztetten hová menekülne annyi aprósággal ? Megérezte, hogy egyszer ránk szakad a katasztrófa. Remegőn suttogott erről vaksi szolgálónkkal Zuzkával, hi-