Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Szlovák műfordítások - Janko Alexy: Édesanyánk

Janko Alexy Attól a pillanattól kezdve, hogy anyánk lett, egyetlen csendben elmúló, békességben tovaszálló vasárnap, egyetlen hétköznap sem mosolygott rá. Amikor a testet-lelket agyoncsigázó hétköznapok után felragyogott a vasárnap hajnala — maga se tudta hogyan — még az is csak új gyötrelmeket hozott, de a pihenés ezerszeresen kiérdemelt pillanatát nem ajándékozta soha. Sohasem. Édesanyánknak csak a bölcső apró süvölvényeinek ébresztő ordítozásaitól kisért reggelei voltak, melyeket befogtak a gondok galopphajszájába. Csak a konyha tüzére rakott fazekak párolgásától agyonforrázott délelőttjei voltak, gondokkal teleszőtt délelőttök, hogy mi is lesz a gyermekeivel, a kilenc gyerekkel, akiket etetni, ruházni, nevelni kelL De hogy vele mi történik, arra bizony már sem ideje, sem kedve nem maradt gondolni. Áldott jó lelke kilenc sebből könnyezett. Csak a gyermekeiért remegett, csak érettünk, hisz az ő élete már lehetőségek nélkül volt s reményei szárnyaszegettek. Elérkezett az ebéd ideje. Könnyfátyolon át csillogott a szeme, ha pillantása végigsimogatott bennünket a nyüzsgő gyermeksereget. Micsoda munkát jelentett számára ez ft hemzsegő csapat. Veszekedő, ficánkoló vad gyermekhad; mit is kezdjen ezzel, ő, a gyengéd, szelíd teremtés. Az egyik rosszabb volt, a másik csendesebb, az egyik vásott, a másik szelíd, de valamennyit egyformán szerette. Oltalmazott bennünket, csendes megadással hordta vállán a gyötrelem keresztjét. Csak értünk élt. Mindenét odaadta volna, csak hogy semmiben se szenvedjünk hiányt. De hát miből ? ! Miből ? ! Délutánonkint varrt, foltozott és az agyonfakult, elhordott ruhadarabokat újjávarázsolta vérszegény, sovány leányai számára. Úgy szerette volna, hogy parányi öröme legyen belőlük. Ügy akarta volna berendezni életünket, hogy az másféle legyen, mint az övé. De édesanyánknak semmire