Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Cs. Szabó László: Kárpát kebelében

93 szik a föld alól, a fehér oszlopok közé állított ketrecben tyúkok kotyognak s úgy látszik a hosszú konyhakésre várnak. Hirtelen megfordulok. Kétrét görnyedt boszorkány közeledik a sötét kapualjból, előrebökött pálcája meg-megkoppan a macskaköveken. Úristen, mi lesz, ha engem is befalaznak egy házba, parázsló szemű macskával a fejemen! összeverődik a fogam s a kísérteties városból egyet futok az állomásig. Heves záporban, csúszós sínen siklik lefelé a villamos vonat, van időm gondolkozni az üres fülkében. Mi vár a szepesi városokra? Legtöbbje már nem is város. A fővonal csak Iglót érinti, amit Mária Terézia a lengyelektől viszszavett kerület székhelyévé tett s azóta is virágzik. Elszegényedtek, elparasztosodtak. Barátok s borozás nélkül jártam ezt a vidéket. Ahogy a nép csak úgy jegyezte meg a királyait, ha nevükhöz biggyesztette testi tulajdonságukat, n városok iránti rokonérzésemet vagy ellenszenvemet én is jellemükbe vágó, titkos jelzőkkel bízom az emlékezetemre. így lett Bruxelesből a Fényes, Gandból a Rettenetes, Brugesből az Arcátlan. És így mondom most magamban: Kassa a Hibátlan, Eperjes a Kedves, Lőcse a Kísérteties, Kézsmárk a Fagyos. Elértünk hát oda, ahol anyánk girardi kalapja harminc év előtt fölrebbentette a madarat. A Tátrába. Felhők hömpölyögnek a tarpataki völgyben, csak lóg az eső, mégis megázom. A kő s a növényzet vadjl irtják egymást, a gyökér szétmarja a gránitot, a legörgő szikla derékbatöri a fenyőket. A kilátón kicsit kitisztul s egyszerre meglátom, ott messze Poprádot. Csönd van. Holnap este betérek a határmenti fogadóba s fizetésül előveszem a régi aranytallért, melyre az álomszuszék Szaniszló király képét verték, de olyan álnokul, hogy Szamárfülűnek hívták azóta. Út a Kárpátokba és még további A fákon, füveken, állatokon kívül e szigorú szellemek is tovább szolgálnak. Örökké szállnak a fű fölött, a kövekbe tapadnak. Az irántuk való kegyelet sugározza be a csúcsokat: nagyok lehetünk, mert nem felejtettük el egészen a nagyokat...