Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Reményi József: Mult és jelen

ľl szó kritikusaimmal. Micsoda konok vagy bizarr csodabogár vagyok, hogy még ma is ragaszkodom a magyar betűhöz, a hazai levelezéshez, a majdnem teljesen visszhang nélküli magyar alkotó munkához? A pszichoanalitikusok hasztalanul prelegálnak „kompenzáció'-ról, mert hiszen hiúságom kielégül az amerikai angol nyelvű keretek közepette. Egyébként is az idők folyamán olyan lesz ez a hiúság, hogy már alig törődünk vele. Miért nem takarékoskodom erőmmel, miért nem úszom az árral, mért nem teszek fel magyar nyelven olyan kérdéseket, amelyekre vajmi kevesen kíváncsiak ? Rendben van : érdekel Stefan George és Babits Mihály és az uj orosz irodalom és Jacques Maritain — szóval minden érdekel, ami összefügg az európai szellemi élettel, de ugyanakkor érdekelnek az amerikai szellemi megnyilatkozások is, melyek legalább is annyira megszabadítanak a lelki bilincsektől, mint a hasonló tehetségű európai gondolkodóké. Hallod-e — szólok magamhoz — emlékezz arra, hogy milyen gyakran bosszankodol, az elcsenevészesedett szellemen, amely kiárad bizonyos hazai nyomtatványokból, a széllel bélelt tárcákon, a verselési halálugrásokon, a kritikai tudásban és érzékenységben szegény és tárgyilagosság-mentes írásműveken. Emlékezz az irigységre és a féltékenységre, a jóságra és a nyíltságra fütyülő nembánomságra — s akkor az amerikai élet ferdesége! kevésbbé hoznak ki sodrodból s a cirkuszi zajban és az arénafényben itt is meghallod a szépség énekét és meglátod az álmok templomát. S ez a válaszom : hogyne hallanám ezt az éneket s hogyne látnám ezt a templomot ! De... Utólag, az ilyen tépelődés miatt, elrestellem magam. Aldous Huxley „Eyeless in Gaza" című uj regényében az egyik szereplő ott hagyja Angliát, ott hagy csapot-papot, mindent s Amerika vad vidékére megy „forradalmi tanácsadódnak, nem azért, mintha hinne a forradalom céljában, de az elviselhetetlen unalom elől az aktivitásba menekül. Megoldás ez? Korántsem. Cauguin önmaga elől Tahitiben sem talált menekvést s Rimbaud hiába hagyott fel a költészettel. A „démon" erősebb az akaratnál. A mult költészete izmosabb a jelen érdekénél és ei kölesénél. A magyar nyelvhez ragaszkodni nem hasznos, de lelki szükséglet. Minden elmúlik, még a fájdalom emléke is, de nem a fáj-