Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Reményi József: Mult és jelen

68 De bármennyire „lehelet" az ember, a „föld" nélkül nem lehet meg. Más szóval, szüksége van olyan lelki földrajzra, mely a gyakorlati érdekek viíágát semmibe sem veszi. Humanisztikus életfilozófiám átöleli a mindenséget ; gyengeségem és magányom ragaszkodik a szülőföldhöz. Józanságom erkölcsi lelkiismerete hálás Amerikának a kenyérét, a munkaalkalomért, azért a tényért, hogy szellemi téren működhetek ; intellektusom értékelmélete nem tesz különbséget ember és ember között, mindaddig, amíg tisztességes és megbízható ; a társadalom és az élet szavalókórusából kihallom a díszharmóniát akkor is, ha magyar ; de ami bennem lényeg, annak szüksége van a szülőföld emlékére. Nemcsak arról van s/zó, hogy Pozsonyban sírtam és nevettem először s hogy az ottani katolikus temetőben feküsznek szüleim ; az ifjúság az érett ember esetében, bárhol nőtt is fel, mindig egyértelmű bizonyos bánatos dísszel. De Pozsony, anyanyelvemen és fiatalkori emlékeimen kívül, nekem Európát is jelenti, szóval kulturám hazáját, azt az öregséget, amely sorsom útján, a Goethetői hangoztatott „Wandlung"-ok lélektanában, a fordulatok és változatok viharában módot adott arra a lelki elkülönülésre, amely nélkül megszűntem volna álmodozni és a képzelet terén terveket szőni. A görög filozófusok Rómában sem feledkeztek meg Athénről s én sem feledkezhetem meg Amerikában Pozsonyról, tehát Európáról. A múlttal kapcsolatban több a csalódás, mint az öröm ; nyugtalanságomba még ma is beleavatkoznak a mult kufár és gőgösen nyegle hangjai. Mindamellett sokkal számottevőbb az a tény, hogy alanyiságom tárgyilagos tud lenni a hibák és a fogyatékosságok megítélésében s noha a türelmetlenséggel szemben ma sem vagyok türelmes, immár megértem azt, amit fiatalságomban nem volt szabad megértenem éppen azért, mert fiatal voltam. 3 ez a megértés megérteti velem, hogy a pozsonyi, azaz európai mult nélkül a legutóbbi nemzetközi képkiállításon sokkal idegenebbül néztem volna idősebb Bruegel és Tintoretto, Cezanne és Van Gogh festményeit s egészen másként olvadna beíém Beethoven, Mozart vagy Bartók zenéje. A szellem és a képzelet szempontjából a múlthoz való ragaszkodás kitágítja a jelen láthatárát. Amikor az előbb említett nemzetközi képkiállítást megte-