Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Kassák Lajos: Menekülők

58 ember s négyszeresen érezte mindazt, ami vele és körülötte történik. Alighogy kitöltötte a három éves szolgálatot, megint berántották, bele, kérdezetlenül és ellentmondást nem tűrőn, abba a pokolba. S ha visszagondol, csakugyan olyan volt akkor, mint valami báb, amit zsinóron rángatnak. Ment, mert ráparancsoltak s azt is ráparancsolták, hogy énekeljen, mikor sírnia lett volna illó és ő énekelt. Mindenki más legény, aki után egy olyan szép lány sírt, mint ő utána. Karcsú volt a dereka, kemény volt a húsa s az arca olyan volt, mintha kifestették volna haloványpirosra. S ő csak ment a századdal, azt sem tudta, hová, csak ment, énekelt és bokréta volt a sapkájánál. Ez a bokréta azonban hamarosan elhervadt s amerre jártak, a fákról is lehullottak a virágok és az emberek is elhullottak körülötte, de az ó fiatal, egészséges szívét igazánból csak akkor ütötte meg a fájdalom, mikor először kerül haza a front mögé. A szép lány akkor is éppen olyan szép volt, mint mikor annakidején elbúcsúzott tőle, de tudja az ördög miért, nem tudott úgy szólni hozzá, ahogyan azt szívből szerette volna. Akárha tüske lett volna a tekintetében, ha ránézett a lányra, úgy látszott, az valamitől elszomorodik s akárha ustor csattant volna a hangjában, ha szólt a lányhoz, úgy látszott, az ijedten összekapja magát. Éjszakánként gondolkodott ezek felett a dolgok felett, de nem volt éz semmi egyéb az ő számára valami végeszakadatlan barlangnál, bolyongott benne, mint az ügyefogyott s hajnalra fáradtabb volt, mint mikor este lefeküdt. Valami bizonyára történt kettőjük között, vaíami, aminek ő már csak a kesernyés ízét érzi. Nem nyugodott meg, de az arca azért olyan volt, mintha kemény barna fából faragták volna s a szemeit nyitvatartotta s néha alig is látott meg velük valamit a világból. — Te ! — mondta hirtelen és szinte ijesztő hangosan. — Álmos vagyok — felelte a másik. — Csak úgy szédelgek ide-oda. — Hallod-e, milyen bolond az élet ! Most, hogy így csöndben voltunk, visszagondoltam arra az időre, mikor először kerültem a front mögé s aztán arra, mikor vissza kellett mennem. A sátán hordja el ezt a világot ! Értsd csak föl ésszel, éppen előtte való nap ellett meg a gebénk.