Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Kassák Lajos: Menekülők

5? — Valami jó puha kuckóért eladnám a lelkem az ördögnek — mondta az egyik. — Nem igen van már kedvem a dologhoz. Miért is ? A másik lekonyított fejjel válaszolt. Azért tartotta így a fejét, nehogy kiegyenesedve a ködök könnyebben a torkához férkőzzenek. A párák ugyan a földből szálltak fölfelé, de erre nem gondolt. — Igazad van — dünnyögte a fogai között. — De mit csinálhatnánk egyebet ? — Az ember čepeli magát s aztán egyszer mégis csak horogra akad. — Majd éppen ott, ahol nem is várná. A másik várt kicsit, valamivel előbb járt a társánál s most hirtelen még gyorsabbra fogta a lépteit. — Jobb lenne, ha nem beszélnénk — mondta halkan. — Fojt ez a köd, mintha kénből lenne. Amaz bántón felnevetett : — Az előbb még meg akartál halni ! — Hiszen, ha már a halál előtt állnék, rendben lenne. De valahogyan félig eldögleni, aztán rátalálnak az emberek, föltáplálják, fölinjekciózzák, nehogy meghaljon a kivégeztetése előtt. — Az pedig nem valami jó lehet. — Azért mondom. Ne beszéljünk, ha már nincs mit a gyomrunkba dobni, legalább a tüdőnket kíméljük. — Üristen, hát mi volt ott kint ! Ott sínylődtünk a nagy mocsarak körül hetekig. Micsoda rettegés, mintha lidércek égtek volna a büdös vizek fölött s amazok meg lőttek, akár a veszettek. "Hirtelenében elfelejtette a bajokat, amikben most evickél s a háborúra gondolt. Majdnem négy esztendeig volt kint a frontokon, megjárt minden elátkozott helyet, rekkenő hőségben és fagyasztó hidegben, tűzben és vízben s anélkül, hogy csak egyetlen komolyabb sebet is kapott volna. — Szerencsés fickó vagy — mondták neki a pajtásai, úgy, hogy valami együgyű lenézés volt a mosolyukban s valami vad halálfélelem bámult ki a szemeikből. És kérdés. Csakugyan szerencse volt-e ez a látszólagos sérthetetlenség az ő részére ľ Négyszer volt szabadságon s ezért a háború alatt négyszer ágaskodott föl benne az