Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Szitnyai Zoltán: Rózsagyökér… liliom

42 — Minden elmúlik, nagysága. Az óra lassan elütötte a tizenkettőt. — Éjfél van — suttogta az öregasszony. A falépcsőn Marian léptei dobogtak, meg a két gyereké— Itt vannak — mondotta Marian az ajtóban megállva. Megint sárgás folyadékkal telt üveg volt a kezében. Viktor és Milka kézenfogva álltak egymás mellett. Szemük riadtan kitágult s fehér arcukat sárgára festette a gyertyaláng ... Vaczulikné hanyattdőlt a párnán. — Minden elmúlik — ismételte lehúnyt szemmel. Marian a hálószekrényre tette az üveget. — Az egész ház tele van velük. Vaczulikné felnézett. — Hát énekeljenek — sa gyerekekre mutatott. — Talán ebből — kínálta Marian az üveget. Vaczulikné a fejét rázta. — Énekeljenek. Krasztek Marian mögé sompolygott s a fülébe suttogta — Marian, az Istenért, mit akarsz, Marian? Az mintha nem is hallotta volna. — Énekeljetek, hát mért is nein énekeltek már? — rivait a gyerekekre. Azok egymásba kapaszkodva forogni kezdtek körbekörbe. — Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna... Énekeltek. Hősies félelemmel. Milka vékony kis cérnahangján, elakadó lélekzettel s Viktor elnyújtva minden hangot, melódiátlan kiáltásban. Krasztek maga elé meredt, mintha nem is látná őket, Marian az ablaknál állt keményen összeszorított szájjal 8 aa öregasszony meg se moccant az orráig húzott takaró alatt. — Lánc, lánc, eszterlánc ... Aztán egy elhullott mogyorószem a táncolókhoz gurult s nagyot roppant Viktor sarka alatt. Milka felsikoltott, Viktor torkán elcsuklott az ének s egy pillanatig rettentő csönd lett a szobában. Az öregasszony felriadt az ágyban, a hangja fuldokolt s vékony boszorkánykarja az ajtó felé lengett. — Takarodni!... Takarodni!