Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Lesznai Anna

Ődfi Jfa&*~ Hidegül a zsombék, barnúlnak a rétek, búcsúzik a vadlúd, berzenkedve lépked, meglibben a szárnya, rásiklik az árnya a ballagó nyájra. Pirospozsgás képét harmatozó halmon sírva pihenteti a duzzogó alkony. Varjak népe gyűlik, nagy éhséggel fűlik — a szántást megülik. Pelyvavirág csörög a fecsegő szélben, kukorica-csövek a kerítés-szélen. Mögöttük a kertek már Őszbe kevertek, hűvös eső — vertek. Zsupfedeles kunyhók hunyorgatva bújnak, csorba kéményükből csípős füstöt fújnak. Ágról diót vernek, telt zsákok hevernek, kútból vizet mernek. Fáradt lábbal ballag haza a vén ispán, ásít a kocsmára, de betér mégis tán. Nyitva áll a parta, vénasszony orsója vénségét sóhajtja. Támolygón terjed szét az estharang érce. Kakas már a létrán, nyomában a jérce. „Hancsa hozd a tálkát ! tejet kérsz vagy kását ?" A répát kiásták. A pitvarajtóban csupa jézusgyermek, gödrös testecskékkel csecsemők hevernek, anyjuk krumplit hámoz, gazda jöhet már most. A tehén is álmos.