Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Kóbor Tamás: Trivaldi

22 — Nagyszerű, ezt akartam tudni. Nem is igaz, csak ezt akartam tudni : féltékeny vagy, szerelmes vagy belém ! S kacagva elrohant. Ő meg mélységes elszégyenülésben megbujt az istálló legszélsőbb zugában, leült egy felfordított vödörre és elgondolkodott. Sohasem gondolt szerelemre, most sem. Az ő életét a hivatása töltötte be. Nappal gyakorolt, éjszaka álmodozott és gondolkozott. Uj trükkök, uj attrakciók. Járva, kelve mindig a porrondon látta magát, fönt a levegőben, fantasztikus kötélzetek és gépezetek között, mindig fejen állva, vagy legalább is fejjel lefelé. És Carmen mindig lógott, vagy dolgozott, úgyszólván nyüzsgött rajta. Ő pedig boldog volt ezzel a gyerekkel, gyönyörködött benne, óvta, féltette és mindig csak az ő számára találgatott ki valamit, az ő dicsőségére. Szerelem ľ Ez szerelem volna ? Csóválgatta fejét. A lovasok igen. De az artista aszkézis el sem tudott képzelni más viszonyt ezzel a ragyogó kislánnyal, mint az artista-partnerséget. S ez a gyerek most nő lett és szerelemre gondol, vele kapcsolatban. Lehetetlen. De furcsán jólesett. Ekkor érezett először szívdobogást. Az előadáson pedig egészen különös volt. Carmen szinte vad volt. Ugy rángatta a trapézt, hogy majdnem félrebillent a feje és szinte elcsúszott. Még valami baja esik, gondolta minden erejét megfeszítve. Baja a gyereknek, önmagára nem gondolt. Aztán földöntúli gyönyörűséget érzett. A lány veszedelme, melyet maga okozott, aggódó védekezése az ostroma ellen — olyan meseszerű volt ez az egymás ellen kifejtése az erőknek s annyira egynek érezte magát a közős halálkockázatban vele, mintha a karjaiban tartotta volna. Carmen lábbal állt a trapézre és öklével gyomrozta, majd a lábát akarta megfogni és lerángatni. Lent a közönség zsongott, sikongott s ő elbódulva aggodalomtól és gyönyörűségtől, tartotta az egyensúlyt s várta, szinte remegve, mikor veszíti el és zazódik egy tömegbe a drága gyermekkel. Nem történt baj. De mikor leértek, Carmen csirkefogós vidámsággal ugrándozott, ő pedig a szokott akrobatamosollyal hajlongott : elfeküdt előtte a világ. Levegő után kapkodott s a szíve majd kiugrott a melléből. Tántorogva