Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Kóbor Tamás: Trivaldi

21 — Dehogynem — felelte kedvesen az állatszelídítő, — az összes állatok a barátaim, csak ez a Guzzi, egészen aprócska fekete medve, aki mindig ártatlanul és engedelmesen kuncsorog körülöttem ! A Guzzitól félek. Ez valamikor végezni fog velem. — Miért nem lövöd le ? — Mert szeretem — felelte kedvesen és nevetett. És egy este Guzzi valóban nekiesett. Carmen túlságos állhatatosan piszkálta a tollseprővel. A kislány árván maradt. — Ezentúl én leszek az apád — mondotta neki. — Jó ? — Jó. S dolgoztak együtt. Tizenötesztendős korában Carmen kérdezte tőle : — Hogyan szeretsz engem ? — Mint apád szerette Guzzit. A szép gyerek megrázta fekete hajrengetegét. — És én úgy foglak megölni, mint Guzzi az apámat '( Mosolygott. — Lehetséges — mondotta s ebben a pillanatban jutott eszébe a fejen álló trapezbírkózás. — Caesar azt mondta nekem, hogy már nagy leány vagyok s ő szerelmes belém. Én meg szeretném, ha te lennél a férjem. Beppo nevetett. — Tacskó. Én az apád vagyok. — De én azt akarom, hogy a szeretőd legyek. — Arra jobb lesz Caesar. — Ahogy akarod. Caesar lovas volt, huszonkétéves szőke súlytalanság. A ló meg sem érezte, ha csizmás lábbal nyergeletlen hátára pattant. Néhány nap múlva : — Caesar szeretője lettem, de jobb szeretném, ha te volnál a szeretőm. Ekkor valami szörnyen fájdalmas dühroham kapta el s a hajánál fogva térdre rántotta a gyereket. — Ezért meglakol Caesar ! A gyerek vásott ujjongásba tört ki.